Rezsicsökkentés
Több mint egymillió aláírást gyűjtött eddig a Fidesz
Több mint egymillió aláírást gyűjtött eddig a Fidesz a rezsicsökkentés megvédéséért - közölte Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
2013.04.21 13:53MTI"Egymillió-ötvenezer ember mondta azt az elmúlt négy hétben Magyarországon, hogy meg kell védenünk a rezsicsökkentést" - mondta a politikus a Fidesz V. kerületi, Szabadság téri aláírásgyűjtő standjánál.
Hoppál Péter közölte: az elmúlt hetekben nemcsak a szolgáltatók támadták meg a rezsicsökkentés politikáját, hanem "a baloldal is színt vallott, hiszen Bajnai Gordon bejelentette (...), ha hatalomra kerülnének, akkor eltörölnék a rezsicsökkentést".
A magyar emberek azonban ragaszkodnak a közüzemi díjak mérsékléséhez, kitartanak a Fidesz politikája mellett - tette hozzá a szóvivő.
Közölte azt is, hogy aláírásgyűjtésük folytatódik. Hoppál Péter elmondta: március 20. körül, vagyis az akció indulásakor az volt a céljuk, hogy tíz hétig dolgoznak majd a párt aktivistái. Ebből eddig négy hét telt el, és bíznak abban, hogy a következő időszakban is ugyanilyen intenzitással gyűlnek majd az aláírások.
A rezsicsökkentés július 1-jével folytatódik, és "nagyon szeretnénk, ha innen még tovább lehetne lépni" - zárta szavait Hoppál Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06