380-an mentek el szavazni

A Fidesz jelöltje nyerte a monori időközi képviselő-választást

Balogh Imre Ferenc, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb voksot a monori 1-es számú egyéni választókerületben vasárnap tartott időközi képviselő - választáson, így ő foglalhatja el a lemondás miatt megüresedett képviselői helyet.

2013.04.08 00:29MTI

Urbán Hajnalka tájékoztatása szerint az érintett 1767 választópolgár közül 380-an mentek el szavazni, ami 21,5 százalékos részvételnek felel meg, egy voks érvénytelen volt.
   
A három jelölt közül a legtöbb, 212 szavazatot Balogh Imre Ferenc (Fidesz) kapta, megelőzve Bokros Tibort, a Jobbik jelöltjét, akinek 110 szavazatot sikerült szereznie. A harmadik helyen - 57 vokssal - az MSZP és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje, Mikla László végzett - tette hozzá a jegyző.
   
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a kerület korábbi képviselője, Husz Enikő Judit (Fidesz - KDNP) idén január 31-ei hatállyal lemondott tisztségéről.
   
A több mint 18 ezer lelkes Monor képviselő - testületében a polgármesterrel együtt jelenleg tizenegyen dolgoznak, többségében a Fidesz-KDNP színeiben, hozzájuk csatlakozik majd a vasárnapi győztes, Balogh Imre Ferenc.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.