Rekordot döntött a nők foglalkoztatása
Fidesz: 160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány és Bajnai idején
"Százhatvanezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején."
2013.03.24 17:39MTIGúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypropagandával szemben jelenleg kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltáskor.
Szűcs Erika, a DK politikusa pedig arról beszélt újságírók előtt, hogy az elmúlt két évben drámaian romlottak, és a rendszerváltás óta nem tapasztalt mélypontra süllyedtek a magyarországi foglalkoztatottsági mutatók.
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva mindezt úgy kommentálta, hogy ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején, ráadásul húszéves rekordot döntött a nők foglalkoztatása.
A kormány elkötelezett a foglalkoztatás bővítése mellett - hangsúlyozta a politikus, aki emlékeztetett egyebek mellett több nagyvállalat munkahelyteremtő beruházására, a vállalkozások terheinek csökkentésére, valamint a minimálbér-emelésre is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
- 7:16 Hajóbaleset Verőcénél - Az áldozatokat keresik kiterjedt kutatáson
- 6:20 Vihar - Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06