Időjárás
Ismét erős szélre és hófúvásra kell készülni
Csütörtökre ismét több megyére adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható jelentős mennyiségű csapadék, az erős szél, illetve a hófúvás miatt. Péntek sem lesz jobb...
2013.03.21 08:15MTIPéntekre az erős hófúvás miatt az ország északkeleti csücskére már másodfokú figyelmeztetések is érvényben vannak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez is eljuttatott csütörtök reggeli figyelmeztető előrejelzésében azt írta: a nap folyamán Dunántúlon és délutántól a Duna-Tisza köze nyugati, délnyugati részén (Pest, Bács-Kiskun megye) a legerősebb lökések ereje több helyen is meghaladhatja a 70 kilométeres óránkénti sebességet. Főként a Dunántúl középső térségében 80 kilométer/óra körüli, a Balatonnál és a magasabban fekvő területeken pedig még ennél erősebb széllökésekre is számítani kell. Késő estétől északkeleten is viharossá fokozódik a szél.
A lehulló csapadék mennyisége csütörtökön a Dunántúlon és a középső országrészben több helyen is elérheti a 20 millimétert.
Az esti, késő esti óráktól a Dunántúl északkeleti részén, majd Pest megyében az eső havas esőbe, havazásba vált. Ezután viszont jobbára megszűnik a csapadék, és csak helyenként hullhat, várhatóan legfeljebb 2 centiméteres hó. A kevés havat ugyanakkor viharos szél hordhatja - hangsúlyozta a meteorológiai szolgálat.
Csütörtökre az erős széllökések miatt 11 megyére, valamint a főváros területére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. E szerint Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Pest megyében, valamint a fővárosban a várt legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja a 70 kilométer/órát.
Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyére, valamint Budapestre a gyenge hófúvás miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
A jelenlegi előrejelzés szerint pénteken az ország északkeleti csücskében erős hófúvás is várható. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére péntekre már másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06