Extrém időjárás
Pintér Sándor az M1-esen ellenőrzi a kialakult helyzetet
A belügyminiszter személyesen ellenőrizi az M1-es autópályán az extrém időjárás miatt kialakult helyzetet pénteken délután.
2013.03.15 15:27MTIA legfontosabb feladatuknak az emberi életek mentését nevezte. Közlése szerint ennek megfelelően azokat a gépkocsikat, amelyeket már ki lehetett szabadítani, a vezetőikkel együtt biztonságos helyre szállították. A továbbra is a hó fogságában rekedt járművek utasait melegedőkbe, illetve olyan helyekre viszik, ahol élelmet és vizet kaphattak.
A belügyminiszter egyúttal türelmet és fegyelmet kért a sztrádán utazóktól. Azt kérte, hogy ne állják el a biztonsági sávokat, és ne nehezítsék a hókotrók és a segítségnyújtók munkáját.
Azt is elmondta, hogy több ezer rendőr és több száz katasztrófavédelmi szakember mellett mentősök és polgárőrök is dolgoznak, az összlétszám megközelíti a négyezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06