Munkájukat négytagú elnökség segíti
Jávor Benedek és Szabó Tímea társelnökként vezeti a Párbeszéd Magyarországért tömörülést
Jávor Benedeket és Szabó Tímeát választotta társelnökké a Párbeszéd Magyarországért (PM) vasárnap Budapesten. A PM első kongresszusa felhatalmazást adott arra, hogy tárgyalásokat kezdjenek az Együtt 2014 mozgalommal.
2013.02.17 16:33MTIA kongresszus szünetében tartott sajtótájékoztatón a társelnökök elmondták, hogy munkájukat négytagú elnökség segíti. Az elnökség tagjai: Scheiring Gábor, Bakó Krisztina, Karácsony Gergely és Tordai Bence.
Szabó Tímea közlése szerint az alakuló közgyűlésen elfogadták alapszabályukat, egy 13+1 pontos közpolitikai alapcsomagot, valamint alapító nyilatkozatukat is.
Jávor Benedek arról beszélt, hogy Magyarországnak szüksége van egy új politikai erőre. Hangsúlyozta: alig több mint egy év múlva választások lesznek Magyarországon és a PM szerint elengedhetetlen, hogy a választás kormányváltással járjon együtt.
A PM alapítói úgy gondolják, fel tudnak vázolni egy olyan jövőképet, amely 2014 után mind a ma élők, mind a jövő nemzedékek számára biztosítja az emberhez méltó életfeltételeket - mondta Jávor Benedek. Hozzátette: meggyőződésük szerint képesek egy olyan stratégiát megvalósítani, amely elvezetheti az országot a kormányváltáshoz, de ez csak együttműködéssel lehetséges. A Párbeszéd Magyarországért kész együttműködni olyan demokratikus politikai erőkkel, amelyekkel egyetértenek az alapvető célkitűzésekben és elkötelezettek a kormányváltásban – jelentette ki.
A kongresszuson vasárnap elfogadott alapszabályt benyújtják a bíróságnak, és remélik, hogy ott minél hamarabb bejegyzik az új pártot. Azt is közölte, hogy hétfőtől kampányba kezdenek, amelynek során egyfelől részleteiben kidolgozzák választási programjukat, másfelől kiépítenek egy országos hálózatot.
A frissen megválasztott társelnök leszögezte: hisznek abban, hogy 2014 után pártjuk önálló frakcióval jelen lesz a parlamentben. A sajtótájékoztató közben a két társelnök, illetve a PM helyszínen lévő alapító tagjai is aláírták az úgynevezett alapítók falát.
Ezt követően - kérdésre válaszolva - Szabó Tímea azt mondta, a vasárnapi közgyűlés ellenszavazat nélkül, egy tartózkodással felhatalmazást adott az elnökségnek arra, hogy a közeljövőben tárgyalásokat kezdjenek az Együtt 2014 választói mozgalommal. Jávor Benedek hozzátette, ezután kezdik meg az egyeztetéseket arról, milyen formában, milyen körülmények között tudnának együttműködni a kormányváltás érdekében.
Szabó Tímea hangsúlyozta, a PM azt viszont nem tervezi, hogy csatlakozzon az Együtt 2014-hez, ugyanis önálló politizálással akarják sikerre vinni célkitűzéseiket. Azt viszont elengedhetetlennek tartják, hogy más, számukra vállalható demokratikus erőkkel valamiféle megállapodást kössenek a kormány leváltása érdekében.
Jávor Benedek egy másik kérdésre azt felelte, hibásnak tartja a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat azon jogértelmezését, amely alapján nem biztosítják, hogy a Párbeszéd Magyarországért frakcióként működjön a Városházán. Az ő véleményük szerint a PM jogosult a három fős fővárosi frakcióra - közölte.
Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást adott arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek parlamenti frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, majd öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársukkal együtt megalapították a Párbeszéd Magyarországért Platformot.
Az LMP ez év január végi kongresszusa nem változtatott a korábban elfogadott stratégián. Ezt követően a PM tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. A Lehet Más a Politikából kivált nyolc parlamenti képviselő nem adta vissza a mandátumát, de kilépett a frakcióból. A képviselőcsoport ezért megszűnt, mert létszáma a működéshez szükséges 12 fő alá csökkent.
Kapcsolódó írások:
- Ma tartja első kongresszusát a Párbeszéd Magyarországért
- Aláírták a kilépésről szóló nyilatkozatot a Párbeszéd Magyarországért képviselői
- Az LMP-nek jelentős anyagi és kommunikációs veszteség a frakció felbomlása
- Az LMP tudomásul veszi a kilépők távozását
- Jávor: hétfőn jelentik be hivatalosan a kilépést
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06