Ötven éve ugyanebben a percben mondták ki...

Nagy Imre-per: Elhangzott a halálos ítélet

Lejátszották a Nagy Imre-perben éppen ötven éve hozott ítéletek hangfelvételét; vasárnap Budapesten, a zsúfolásig telt Centrális Galériában az volt hallható, amint Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót halálra ítélték.

2008.06.15 19:39MTI

A per többi vádlottját, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes vezetőjét életfogytiglani, Donáth Ferenc szocialista politikust 12 évi, Jánosi Ferencet, Nagy Imre vejét 8 évi, Tildy Zoltánt, Nagy Imre államminiszterét 6 évi, Vásárhelyi Miklóst, Nagy Imre sajtófőnökét 5 évi börtönbüntetésre ítélték. A népbírósági tanács vagyonvesztésre is ítélte a vádlottakat, és az életben maradókat nyolc-tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Vida Ferenc,
a tanács elnöke a hangfelvételek tanúsága szerint azt hangsúlyozta, hogy a vádlottak mindegyikét, igaz különböző mértékben, de bűnösnek találta a népi demokrácia megdöntését célzó szervezkedés vezetésében vagy a szervezkedésben való részvételben, illetve összeesküvésben, Maléter Pállal szemben pedig ezen kívül a kémkedés és a zendülés vádja is bebizonyosodott szerinte.

Az ítélet indoklásában a bíró felhozta, hogy Nagy Imre már 1955 végén megkezdte az államellenes összeesküvését, körülötte jelentékeny pártellenzéki és értelmiségi csoport alakult ki, amely a szocializmus felszámolását tűzte ki célul.

Ugyanígy bebizonyítottnak mondta az ítélet a hangfelvétel szerint Nagy Imre befolyásának növekedését a Petőfi Körben és az Írószövetségben, valamint megállapította, hogy "jobboldali, elhajló nézeteit az Öt alapelv című programban tette közzé".

Ezzel a ténykedésével Nagy Imre utat nyitott a sovinizmusnak és a demagógiának, amellyel "a tényleges hibákat felnagyították" - hangzott el ötven évvel ezelőtt - és ez az akció aztán 1956 nyarán és őszén felerősödött. A "szervezett, zárt csoporttól" Nagy Imre elvárta, hogy utasításait konspiratív módon hajtsák végre - mondta a bíró, aki külön megemlítette a jugoszláv nagykövetséggel kialakított szoros kapcsolatot, amelyet a vád tanúi szerinte alátámasztottak.

[1/2]next
  1. 1. oldal
  2. 2. oldal

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.