Többen támogatták őket
Az oktatási államtitkárság előtt tiltakoztak a középiskolások
Az oktatási államtitkárság épülete előtt demonstráltak a középiskolások a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen csütörtökön.
2012.12.13 19:47MTIA diákok a Széll Kálmán téren tartott tüntetésükről vonultak át Pestre. Megmozdulásukat támogatta az Oktatói és a Hallgatói Hálózat is. Tóth Fruzsina Márta, a Hallgatói Hálózat egyik szervezője beszédében örömét fejezte ki, hogy a középiskolások is csatlakoztak mozgalmukhoz, és - mint mondta - azt is szeretnék, ha hétfőn a Humán Platform tüntetésére is eljönnének az oktatási államtitkárság épülete elé.
Utóbbi eseményen a civil és a kulturális szférában, illetve az oktatásban dolgozók, valamint a tanulók fognak össze. A rendezvényen felolvasták a Hallgatói Hálózat petícióját, amelyben követelik a keretszámok "legalább a 2011-es szintre" való visszaállítását, a forráskivonás megszüntetését, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint azt, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek bejutását a felsőoktatási intézményekbe.
Az MTI kérdésére Tóth Fruzsina Márta kifejtette: mozgalmukból szeretnék kihagyni a politikát, nem az ellenzék mögé szeretnének felsorakozni, hanem az oktatást akarják megreformálni, ugyanakkor magánemberként minden politikus és pártszimpatizáns megjelenhet rendezvényeiken. Ábrahám Máté végzős gimnazista, a Diákellenállás a Felsőoktatásért Mozgalom képviseletében azt mondta: céljuk, hogy minél több középiskolást megszólítsanak és aktivizáljanak, mert "ezek a kormányintézkedések leginkább őket érintik". A demonstrálók többek között azt skandálták, hogy "Volt egy álmunk: diploma".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06