Esztergom és Tatabánya

Médiatanács: jogállami döntést hozott a Klubrádió tulajdonosa

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa sajnálja, hogy egy hibásan és hiányosan kitöltött pályázat miatt a Klubrádió nem lesz hallható Esztergom és Tatabánya vételkörzetében.

2012.11.28 16:06MTI

A hatóság Szóvivői irodája ezt szerdán közölte az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy a rádió felfüggesztette műsorszolgáltatását.

Közölték azt is: a tanács tiszteletre méltónak tartja a Klubrádió tulajdonosának döntését, amellyel elismerte, hogy jogállami következményei vannak annak a ténynek, hogy pályázatait a bíróság jogerősen érvénytelennek nyilvánította.

A médiatanács a hazai médiapiac törvénytisztelő szereplőinek szempontjából is üdvözli, hogy a Klubrádió tulajdonosa eleget tett szerződéses kötelezettségének és a jogállami utat választotta.

Emlékeztetnek: a Fővárosi Ítélőtábla a Klubrádió két vidéki pályázatával kapcsolatban szeptember 13-án mondta ki jogerősen, hogy a hatóság határozatai jogszerűek, a pályázatok pedig alakilag érvénytelenek.

A Klubrádió pályázatai több ponton is hibásak, hiányosak voltak, azokból érdemi adatszolgáltatásra vonatkozó alaki és tartalmi részek maradtak ki, amiért egyedül és kizárólag a pályázót terheli felelősség - áll a közleményben.

A bíróság mindebből következő döntéseiben egyértelműen és világosan leszögezte, hogy a Klubrádió mindkét pályázata "az Mttv. 57. §-ának (2) bekezdés d) pontja szerint érvénytelen, amelynek következtében a kérelmezettnek (Médiatanács) az Mttv. 58. § (2) bekezdésén alapuló határozata jogszerű. A Fővárosi ítélőtábla ezért a kérelmező (Klubrádió) alaptalan jogorvoslati kérelmét elutasította" - tudatta a szóvivői iroda.

A médiatanács számára minden törvényesen működő, értéket közvetítő rádió sorsa fontos. Ezért továbbra is együttműködést ajánl a Klubrádiónak annak érdekében, hogy a rádió minden vitás ügyében megnyugtató jogállami megoldás születhessen - olvasható a kommünikében.

A médiatanács ezért biztosítja immár két esztendeje a folyamatos és zavartalan működés lehetőségét a Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa számára, amit mai ülésén a budapesti frekvencia vonatkozásában immár 12. alkalommal hosszabbított meg. És az elmúlt két esztendőben ugyanezen okból csökkentette jelentősen a Klubrádió hálózat által fizetendő műsorszolgáltatási díjat - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.