Nem lehetett szabályosan kitölteni?

A Klubrádió szerint a médiatanács rontotta el a pályázati kiírást

A Klubrádió szerint semmilyen bíróság nem mondta ki, hogy nem sugározhatnak Tatabányán és Esztergomban, azt viszont igen, hogy olyan pályázatot írt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, "amelyet nem lehetett szabályosan kitölteni".

2012.11.26 18:50MTI

A rádió hétfőn juttatta el erről szóló közleményét az MTI-hez, amelyben a hatóság szombaton kiadott kommünikéjére reagál. A médiatanács ebben azt közölte: jogerős bírósági döntés következtében több mint egy hónapja nincs sugárzási jogosultsága a két vidéki frekvencián a Klubrádiónak.
   
A Klubrádió hétfőn azt írta: legutóbb az esztergomi és tatabányai frekvenciák újrahasznosítására kiírt pályázatot nyilvánította eredménytelennek a médiatanács, mert senki sem nyújtott be alakilag helyes pályázatot. "Ezúttal azért alakult így az eredmény, mert a hatóság olyan pályázati feltételeket fogalmazott meg, amelyek betartása nem volt lehetséges" - fogalmaz a rádió.
   
Hozzátették: a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a médiatanács által hibásan szerkesztett formanyomtatvány kijavítása eredményezett egyedül alaki érvénytelenséget, "amelyért a felelősség a hatóságot terheli, a jogkövetkezmények viszont a Klubrádiót sújtották".
   
Hozzátették: az ítélőtábla szerint a pályázati felhívások következetlenek és szakmaiatlanok, a pályázatban megválaszolandó kérdések pedig irracionalitások voltak. A hatóság a pályázati feltételek számonkérésben sem volt következetes, a pályázati eljárásra vonatkozó szabályokat megsértette - írták a közleményben.
   
A Klubrádió hangsúlyozta, hogy a médiatörvény akkor teszi lehetővé ideiglenes frekvenciaengedély megadását, amikor a lejárt hullámhosszal összefüggésben pályázati folyamat zajlik, azonban jelenleg a hatóság hibája miatt nincs ilyen. "Ezért vetette föl a hatóság a Klubrádió elhallgattatásának ötletét a két városban" - írták.
   
A rádió szerint a megoldás kizárólag a médiatanács hozzáállásán múlik. Úgy vélik: a hatóságnak kárenyhítési kötelezettsége is van az ügyben. A Klubrádiót is terheli hasonló kötelezettség - közölték -, aminek azzal tud eleget tenni, ha türelmesen folytatva az adást bevárja a médiatanács korrekt intézkedését.
   
A médiatanács szombaton közölte, hogy jogerős bírósági döntés következtében több mint egy hónapja nincs sugárzási jogosultsága két vidéki frekvencián a Klubrádiót működtető médiavállalkozásnak.
   
A hatóság tájékoztatása szerint a Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa augusztusban bíróságon támadta meg a médiatanács 2012. július 25-én, a Tatabánya 96,7 MHz és az Esztergom 98,1 MHz frekvenciákra benyújtott pályázati anyagok kapcsán meghozott döntését. "Az eljárás során a bíróság jogerős döntésében elutasította a Klubrádió keresetét, aminek következményeként a Klubrádiónak 2012. október 10-én megszűnt a műsorszolgáltatási jogosultsága Esztergomban és Tatabányán" - hangsúlyozta a médiatanács.

A hatóság közleménye szerint a döntés 2012. október 26-án jogerőre emelkedett. Ezért az alaki érvénytelenséget helyben hagyó bírósági döntés következtében a Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosának egy hónapja - szerződésben vállalt kötelezettségével összhangban - nincs jogosultsága médiaszolgáltatásra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.