Ilyen magyar "(i)gazságügyet" nem akar szolgálni
Elege lett az E. Zsanett-ügy szakértőjének
Visszaadta igazságügyi szakértői jogosítványát Bagdy Emőke, az első magyar Klinikai Pszichológiai Tanszék alapítója, aki az E. Zsanett-ügyben készített szakvéleményt a lány megerőszakolásának körülményeiről - írta a szerdai Magyar Hírlap.
2008.06.04 06:45Magyar HírlapA szaktekintély egy hétfőn indított világhálós blogon támogatásáról biztosította a lánnyal együttérzőket, és itt jelentette be, hogy visszaadta szakértői jogosítványát az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak. Döntését azzal indokolta, hogy "ilyen magyar (i)gazságügyet" nem akar szolgálni - olvasható a cikkben.
A lap emlékeztet arra, hogy Bagdy Emőke Tuza Péter ügyvéd felkérésére készített új szakvéleményt az ügyben, miután 2007 májusában a Budapesti Nyomozó Ügyészség felkérésére elkészült első szakvélemény azt állapította meg, hogy a lány beszámolója nem tartható abszolút élményszerűnek.
"Zsanett minden kétséget kizáróan nemi erőszak áldozata, poszttraumás stresszben szenved" - szerepelt a Bagdy Emőke által akkor kiállított dokumentumban. A szakértői jogosítványának visszaadását bejelentő blogbejegyzésben a pszichológus korábbi szakvéleményét megerősítve azt írta, hogy a poszttraumás stressz szindrómát nem lehet szimulálni.
Kapcsolódó írások:
- E. Zsanett őszinte nyilatkozata: már nem tenne feljelentést a rendőrök ellen
- A TASZ szakértői bizottságot kezdeményez a Zsanett-ügyben
- Zsanett-ügy - ítélet várható a katonai bűncselekmények ügyében
- Zsanett-ügy: a katonai bíróságon tagadták bűnösségüket a rendőrök
- Katonai bíróság elé állnak a Zsanett-ügy rendőrei
- Zsanett-ügy: a lány magánvádló lett
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06