Nincs ok a stresszre
OAH: az atomerőművi stressztesztek alátámasztották a biztonságosságot
Miközben az európai atomerőművi stressztesztek szerint biztonságosak a létesítmények, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) attól tart, hogy az erről kiadott európai bizottsági közlemény azt a téves benyomást keltheti, hogy az alapvető biztonság érdekében is sok még a tennivaló.
2012.10.05 19:44MTIA hivatal közleményében az Európai Bizottság csütörtöki közleményére reagál, és azt a véleményét hangsúlyozza, hogy a nemzeti megközelítések közötti különbségek önmagukban nem tekinthetők eleve hiányosságnak.
A vizsgálatok eredményei konkrétan azt mutatták, hogy a biztonság színvonala egészében véve jó, Európában egyetlen atomerőmű azonnali bezárására sincs szükség. A Paksi Atomerőmű szintén megfelelt a legszigorúbb európai biztonsági ajánlásoknak - húzza alá a közlemény.
A bizottság csütörtöki közleményében egyebek mellett leírta, hogy az összesen 145 vizsgált reaktorból 54-ben nem megfelelőek a földrengésvédelmi, 62-ben pedig az árvízvédelmi előírások. 121-ben nincs földrengés előrejelző és mérő műszer, vagy korszerűsítésre szorul, 32 létesítményről állapították meg, hogy nincs olyan szellőztető rendszer, amely a reaktor hermetikus teréből baleset esetén biztonságosan képes elvezetni a nyomást. Az összes megfogalmazott biztonsági ajánlás megvalósítása az Európai Bizottság becslése szerint 10-25 milliárd eurót emésztene fel.
Az OAH közleménye emlékeztet arra, hogy a 2011. márciusi fukusimai katasztrófára reagálva az Európai Tanács - Magyarország soros elnöksége alatt végzett előkészületeket követően - elfogadta, hogy az Európai Unióban szigorú szakértői vizsgálatokat tartalmazó, úgynevezett stresszteszteket végezzenek el az atomerőműveknél. Ezek a vizsgálatok önkéntes alapon, átlátható, kölcsönösen elfogadott módszerrel, az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportjának (ENSREG) védnöksége alatt zajlottak le.
A szakértői vizsgálatról készült zárójelentést április 26-án mind az ENSREG, mind pedig a bizottság egyetértően aláírta.
Az OAH rámutat: az egyes telephelyekre egyedi módon jellemző kérdések kezelése a tagországok nemzeti cselekvési tervei alapján történik, és a stresszteszt tisztázta, hogy a nukleáris biztonság és az azt javító intézkedések, mechanizmusok folyamatosan fejlődnek.
A hivatal megjegyzi: miközben az EB közleménye helyesen állapítja meg, hogy még számos teendő van, azt a téves benyomást keltheti, hogy az alapvető biztonság érdekében is sok még a tennivaló.
Eközben - hívja fel a figyelmet az OAH - a stresszteszt eredményeként ajánlott, a biztonság növelését szolgáló intézkedések közül már sokat meg is valósítottak. Az eredmények leegyszerűsített összevetése és a költségek becsült értékekkel való növelése ugyanakkor félrevezető értelmezésekhez vezethet - jegyzik meg.
Az OAH ugyanakkor hangsúlyozza: bizonyos abban, hogy a stresszteszt eredményei az európai atomerőművek biztonságának további növelését szolgálják, ő maga pedig mind hazai, mind nemzetközi szinten továbbra is a nukleáris létesítmények biztonságának növeléséért tevékenykedik, és maradéktalanul figyelembe fogja venni az Európai Bizottság megalapozott javaslatait.
Kapcsolódó írások:
- Spanyolország 40 milliárd eurót fordít a bankok feltőkésítésére
- Elkészítette az atomerőmű a stresszteszt alapján elhatározott intézkedések ütemtervét
- Stresszteszt - Paks megfelelt
- A kerületek stressztesztjét javasolja az ÁSZ-nak a főpolgármester
- Bírja a bankrendszer a svájci frank fojtogatását - hacsak nem hazudik a stresszteszt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06