A vizsgálat három megyére terjedt ki
Ángyán újabb jelentése: zsíros falatok Fidesz-közelieknek
Hatvanadik születésnapjára, azaz szeptember 20-ra időzítette az elmúlt hónapokban összesített, az állami földterületek bérbeadásának anomáliájáról szóló jelentésének nyilvánosságra hozatalát Ángyán József, a földművelésügyi minisztérium volt államtitkára.
2012.09.20 09:32HavariaPressA Népszabadságnak eljuttatott elemzésből kiderül: Baranya, Borsod és Fejér megyében a helyben élő pályázók alig több mint egynegyede jutott hozzá a gazdálkodásához alapvetően szükséges földterülethez, ám zömmel ők is elaprózódott hektárokat kaptak, egyfajta koncként, illetve - miként Ángyán fogalmaz - azért, hogy javítsák a statisztikai átlagot.
Így ugyanis azzal érvelhetnek a döntéshozók, hogy milyen sokan jutottak hozzá állami földterületekhez. Ám a zsíros falatok - vagyis az egybefüggő, nagyobb kiterjedésű területek, több száz hektáros birtokok - zöme néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez került: így lett földbirtokos a Borsod megyei közgyűlési elnök hajdani kampányfőnöke a dél-borsodi mezőségi területeken vagy épp Orbán Viktor feleségének tulajdonostársa, illetve a felcsúti polgármester Fejér megyében.
A vizsgálatom három megyére terjedt ki, s a 2012. július 15-én fennálló állapotokat tükrözi. Eddig az időpontig a földművelésügyi miniszter közlése szerint 18 300 hektár területet adtak bérbe 840 bérleti szerződéssel - olvasható a legújabb Ángyán-jelentésben. A földügyeket feltáró volt államtitkár 264 nyertes pályázatot vett górcső alá, s vizsgált meg apró részletességgel, felderítve a mögöttük megbújó gazdasági érdekeltségeket, esetleges személyi összefonódásokat. Elemzése 10 283 hektárnyi földterületre terjedt ki, ez az összes bérbe adott terület több mint fele. Legfőbb megállapítása: a földek túlnyomó többségét, csaknem nyolcvan százalékát 25 érdekeltség (az ,,olimpiai bajnokok" - miként ő nevezi a száz hektáron felüli nyerteseket) negyvennyolc pályázója szerezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06