Orbán: év közben nem szabad az adókat módosítani
MSZP: vonják vissza az elképesztő adóötleteket!
Burány Sándor, az ellenzéki párt képviselője azt mondta: az MSZP arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy "azonnal vonassa vissza" az "elképesztő adóötleteket", és adjon magyarázatot arra a korábbi nyilatkozatára, miszerint év közben nem szabad adókat módosítani.
2012.04.27 11:59MTIBurány Sándor felidézte: április 13-án Orbán Viktor, a közszolgálati rádiónak adott interjújában többek között azt mondta, hogy "év közben nem szabad az adókat módosítani, csak súlyos kényszer esetén, és ilyen most nincs". A politikus az MSZP nevében arra szólította fel a miniszterelnököt, adjon magyarázatot arra, miért változtatott álláspontján tíz nap leforgása alatt, mondja meg, melyik állítása a hazugság.
A tranzakciós és telekommunikációs adó tervére utalva Burány Sándor azt mondta: ezeket az adóelképzeléseket haladéktalanul vissza kell vonni, és vissza kell térni az MSZP által korábban szorgalmazott igazságos, gazdaságot élénkítő, progresszív személyi jövedelemadó-rendszerhez, amely betömné azt a lyukat a költségvetésben, amelyet az Orbán-kormány maga okozott.
A szocialista politikus egy olyan jövőbeli helyzetet vázolt fel, amelyben egy tankolás után már nem csak a megemelt jövedéki adóval terhelt benzint kell majd kifizetni, hanem fizetni kell a bankkártya használatért és ez erről szóló banki sms-ért is, majd ha "elborítja a vér az agyunkat" és ennek következtében balesetet okozunk vagy szenvedünk, akkor a megnövelt baleseti adót is ki fogjuk fizetni. "Ez így tűrhetetlen, ezek az adók nevetségesek. Lennének, ha nem lennének véresen komolyak" - fogalmazott a politikus, aki szerint kormány újabb és újabb adóötleteit látva egy egész ország találgatja, hogy "ez most vicc vagy komoly".
Hozzátette: nem tudnak szabadulni a gondolattól, hogy mindez egy olyan hatalmi játszma része, amely sokkal inkább hasonlít egy gigantikus szerencsejátékhoz, amiben "Orbán Viktor miniszterelnök a rulett asztalnál feltette tétként az egész országot".
Burány Sándor arról is beszélt, hogy a javaslatok szemmel láthatóan nem voltak előkészítve, amit szerinte az bizonyít, hogy a közzététel napján kormánypárti képviselők rémhírnek minősítették a sárgacsekk-adó ötletét, és elképzelni sem tudták a mobiladót, valamint a Széll Kálmán Terv 2.0-ás változatában megjelenése óta számos elírás, sajtóhiba, elütést, hibás vélemény található.
Látszik, hogy ezekbe a tervekbe sem a kormány tagjai, sem a kormány meghatározó politikusai, sem a frakció tagjai nem voltak beavatva - jelentette ki Burány Sándor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06