Itt a Milla

A franciák Európáért jöttek tüntetni Orbán ellen

Ami Budapesten történik, az egész Európára s az európai fiatalok jövőjére is hatással van, nem csak Magyarországra - fejtették ki az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) mozgalom március 15-i tüntetésére érkezett francia aktivisták, akik úgy vélik: éppen ezért fontos, hogy Európa szolidaritást vállaljon a magyar demokrácia ügyével.

2012.03.14 22:28MTI

A spontán módon szerveződött, többnyire különböző diákszervezetekből és szakszervezetekből érkező francia diákok látogatásának célja egyrészt az, hogy közelebbről megismerjék a magyar politikai helyzetet, illetve az, hogy kapcsolatokat építsenek ki a különböző "haladó szellemű" magyar szervezetekkel, tapasztalatot cseréljenek velük, illetve lefektessék egy jövőben együttműködés alapjait.

A csoport ennek szellemében szerdán az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen találkozott a Hallgatói Hálózat (HaHa) képviselőivel, később pedig az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével (MSZOSZ), az ATTAC Magyarországgal, illetve a Munkáspárttal folytattak megbeszéléseket. Ezt követően ellátogattak a Lehet Más a Politika (LMP) székházába is, ahol Herman Zita, a párt nemzetközi munkacsoportjának titkára, illetve Erőss Gábor, az országos választmány tagja fogadta őket.

"Nem azért jöttünk, hogy forradalmat csináljunk Magyarországon. Találkozni szeretnénk az emberekkel, hogy megértsük, mi történik itt, és hogy megosszuk a tapasztalatainkat. Egy magyar és egy francia fiatal a történelmi és kulturális különbségek ellenére nagyon is hasonló problémákon osztozik jelenleg, mint például a munkanélküliség" - hangsúlyozta Maxance Barré joghallgató, a csoport egyik vezetője.

"A fiataloknak aktívan részt kell venniük a jövőjük formálásában" - tette hozzá. "Azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy az Európai Unió ne csupán egy gazdasági, hanem - az alapítók céljával összhangban - egy értékközösség is legyen. Egy újfajta államközi szolidaritás kialakítására van szükség" - fogalmazta meg a csoport további céljait Quentin Guillemain, aki Párizsból érkezett Budapestre.

A francia fiatalok az este folyamán még találkoznak Fazekas Dániellel, a Milla szóvivőjével is, csütörtökön pedig további tagokkal kiegészülve részt vesznek majd a mozgalom által szervezett tüntetésen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.