"Mi" tudjuk a receptet...

Hogyan építsünk rossz hangulatú várost?

Vegyünk egy európai fővárost, ami különösen élhető fiatalok számára: megfizethető, sok a szórakozási lehetőség, jó kultúrája van, lehet színházba, moziba, koncertre, romkocsmába járni, tele van szép műemlékekkel és természeti adottságokkal. A városba rendszeresen járnak turisták, pontosan a fenti okok miatt. Majd rontsuk el. Nagyon.

2012.02.02 10:25sabater - ma.hu

Ne Svédországot vagy Norvégiát idézzünk lelki szemeink előtt, hanem valami közép-európait, ahol sosem lesz könnyű a túlnyomó többség élete, amennyiben könnyű alatt azt értjük, hogy a havi kiadások után marad pénz szórakozni és félretenni is. De egy olyan várost, ahol vannak lehetőségek, ahol alapvetően jó a hangulat.

Aztán lássunk munkához. Először adósítsuk el az egész országot, majd közöljük, hogy a teherből a relatíve jól prosperáló városnak is ki kell vennie a részét. Felejtsük el a korábban is botrányosan működő közlekedési vállalatot finanszírozni, és még nagyobb ívben fordítsuk el a fejünket akkor is, ha már a korábban is döcögő, de megbízhatóan működő metrószerelvények kéthetente gyulladnak ki, túlzás nélkül veszélyeztetve az utasok életét, akik egyébként másképp nem tudnának normális idő alatt eljutni a munkahelyükre.

E remek szolgáltatás árát eleve szabjuk irreálisra (mondjuk havi 10 ezer forintos felnőtt bérlettel), majd emeljük a pótdíj összegét. Alkalmazzunk ennek beszedésére civil ruhás, nyelveket kifejezetten rosszul beszélő, az alacsony fizetés és a szörnyű munka miatt eleve frusztrált ellenőröket, akik főként a külföldi turisták megbüntetésére specializálódnak.

Vezessünk be csendrendeletet a város belső kerületeiben, ott, ahol a legtöbb a romkocsma, a szórakozóhely. Ne lehessen alkoholt venni este 22.00, 21.00 vagy akár 20.00 óra után, hiszen főbenjáró bűn otthon megiszogatni egy üveg bort egy kimerítő munkanap után párunkkal. Tiltsuk be a dohányzást a szórakozóhelyeken és megállókban (jogosan), de gondosan ügyeljünk arra, hogy a dohányosok különösen diszkriminálva érezzék magukat: ezzel párhuzamosan tehát emeljük meg ötödével egy doboz cigaretta árát, majd szervezzük ki barátainknak a dohányáru forgalmazási jogát.

Próbáljunk meg ellenállni a kísértésnek, hogy a nyereségből százalékot kérjünk. De ne csak a cigarettával füstölőket büntessük: találjuk ki, hogy kötelező 20 ezer forintért minden autósnak lecserélnie a rendszámtábláját, majd riogassunk havi tízezres útdíjjal, amit még aznap vessünk el, majd fogjuk másra. Emeljük meg mindennek az árát. Mindennek. Ezt leghatékonyabban egyébként áfa-emeléssel érhetjük el, de nem árt, ha az adórendszert is úgy határozzuk meg, hogy akinek a soknál kevesebb volt, annak még kevesebb legyen, az különösen jó eredményre vezet.

Sőt, rúgjunk azokba, akiknek még kevesebb van! Tiltsuk be a hajléktalanságot, mintha az bűncselekmény és nem állapot lenne, kriminalizáljuk a szegényeket, beszéljünk hajléktalanbűnözésről, mintha a fedél nélküliek veszélyesebbek lennének a társadalomra, mint a buszsofőrök, a könyvelők vagy a fővárosi közgyűlési képviselők! Börtönbe velük! Érveljünk úgy, hogy jobb börtönben lenni, mint megfagyni. Ha ezt jó időzítéssel – télen – mondjuk, senki nem fogja megkérdezni, hogy nyáron pontosan miért kell őket börtönbe csukni. Könyveljünk el ezzel az intézkedéssel átütő sikert egy különösen toleráns és szolidáris társadalomban.

Ne fejlesszünk semmit a városban, a fejlesztési pénzeket eddig úgyis ellopták. Elloptuk. Ami jó, azt zárjuk be vagy foglaljuk el, mondjuk Európa egyik legjobb kulturális intézményét, meg a liberális kultúra utolsó fellegvárát is a meg nem épült Nemzeti Színház helyén, lehetőleg pályázat nélkül, vagy szánalmas pályázattal.

Majd, mint aki jól végezte dolgát, ízlés szerint menjünk nyugdíjba vagy küzdjük a 2014-es újraválasztásért, esetleg tűnjünk el a süllyesztőben, vagy próbáljuk kivédeni a kormánypárti ügyészség rohamait. Lényeg, hogy mindeközben legyünk nagyon büszkék magunkra: hiszen mi mindent megtettünk azért, hogy Budapest, bocsánat, az elképzelt városunk igazán kellemes, élhető és békés közösséggé váljon, egy valódi, korrupciómentes világvárossá, új metróval, meg minden.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.