Kiakadt a Jobbik az új titkosszolgálat ötletétől

A NIBEK az újabb eszköz a kormány orwelli világához?

Elfogadhatatlannak tartja a Jobbik egy új titkosszolgálat, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) tervezett létrehozását, amit a rendvédelmi törvények módosításáról szóló előterjesztésben kezdeményezett a kormányzat.

2011.11.24 11:50MTI

Két napilap is arról írt csütörtöki számában, hogy a NIBEK az országban fellelhető minden adatállományhoz - általában közvetlen elektronikus adatkapcsolat révén - külső közreműködés nélkül, akadálytalanul hozzáférhetne majd.
   
Mirkóczki Ádám, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos tagja közleményében úgy fogalmazott, hogy a NIBEK nem más, mint "a kormány egy újabb eszköze az orwelli világ építéséhez".
   
Az ellenzéki politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a NIBEK elődje, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ csak kérelmezhette az adatkezelőktől a számára szükséges információkat - amelyet indokolt esetben meg is kapott -, addig az új szervezet az emberek adataihoz akadálytalanul hozzáférhetne. Ezt a Jobbik rendkívül aggályosnak tartja, hiszen "így a Fidesz vezette államapparátus bármikor, bárhol, bárkiről, bármiről információkat gyűjthet, és korlátlanul fel is használhatja azokat" - közölte Mirkóczki Ádám, aki szerint miután a kormány "Terrorelhárítási Központ néven létrehozta a saját magánhadseregét, egy korlátlan hatalmú titkosszolgálati csúcsszervet is fölállít".
   
Mindezek miatt a jobbikos képviselő pártja nevében arra szólította fel a törvényjavaslat előterjesztőjét - Pintér Sándor belügyminisztert -, hogy az indítványt haladéktalanul vonja vissza.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.