Gyorsítólag hathat az összevonás

Hende szerint hatékonyabb lesz a nemzetbiztonsági szolgálat

A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásával kisebb, hatékonyabb szolgálat jön létre, amely jobb és gyorsabb információáramlást tesz lehetővé. Ezt mondta a honvédelmi miniszter a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásával kapcsolatos módosítások tárgyalása során elmondott expozéjában, az Országgyűlés keddi ülésén.

2011.11.08 10:12MTI

Hende Csaba hangsúlyozta: az összevonással, amely által egységessé válik a katonai hírszerzés és elhárítás, összesen 217 fővel csökken a két hivatal létszáma, és várhatóan csökkennek a dologi kiadások vagy a használt objektumok száma.
   
A miniszter rámutatott, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítása sarkalatos törvényt, így kétharmados parlamenti támogatást igényel.
   
Hende Csaba expozéjában elmondta: munkatársait azzal bízta meg, hogy egyedül a szolgálat érdekeit figyelemmel tartva készítsék el az integrált szolgálat kialakítását. Ennek köszönhetően az új hivatalban jobban biztosítható majd a felderítő és az elhárító tevékenység egységes katonai vezetése.
   
Mivel az eddig elkülönülten működő Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal tudása kiegészíti egymást, együttes munkájuk által eredményesebben biztosítható a külföldön szolgálatot tejesítő katonai kontingensek munkája - mondta a miniszter.
   
A tárcavezető szavai szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat néven létrejövő új hivatal kevesebb vezetőt foglalkoztat majd, amely költségtakarékosabb működést tesz lehetővé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.