Így már törvényes?

Városőrség lett a tiszavasvári "csendőrségből"

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal törvényességi jelzése alapján a tiszavasvári önkormányzat közgyűlése megszüntette az általa létrehozott "csendőrség" elnevezését és azt "városőrségre" változtatta.

2011.10.06 14:10MTI

Ezt közölte Fülöp Erik (Jobbik), a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere csütörtökön. Vinnai Győző, a nyírségi hivatalt vezető kormánymegbízott júliusban élt törvényességi jelzéssel az ügyben, kifogásolva a csendőrség elnevezést, a tagok által viselt formaruhát és az azon lévő címert, valamint az érintettek alkalmazási jogviszonyát, illetve hatás-és jogkörüket is - mondta az önkormányzati vezető.

Fülöp Erik hangsúlyozta: az észrevétel után egyeztetett a térségi kormányhivatal vezetőjével, és azt követően a jobbikos többségű tiszavasvári helyhatóság közgyűlése szeptemberi végi ülésén visszavonta korábbi, a csendőrségre vonatkozó rendeletének vitatott részeit.

Október elsejétől így városőrség működik a településen, és változott, illetve változik a módosított önkormányzati rendelet szerint hangsúlyozottan nem rendvédelmi szerveződés tagjainak ruházata, a rajta lévő jelzéssel együtt. A hatás-és jogkörök alkalmazása helyett "a lakosságot segítő", és "bűnmegelőző célú" tevékenységet folytatnak a városőrök, akik közül négyen közalkalmazotti jogviszonyban látják el feladatukat, míg öten önkéntesen jelentkeztek a munkára, közfoglalkoztatottként dolgoznak.

Vinnai Győző, szabolcsi kormánymegbízott elmondta: július 20-án tett törvényességi észrevételt a tiszavasvári rendelettel kapcsolatban és személyes egyeztetésen is felhívta a figyelmet az Alkotmányt és a hatályos törvényeket sértő részeire. A változtatásra - tekintettel a képviselő-testületi ülések szokásos nyári szünetére - szeptember 30-ig adott határidőt, aminek a település közgyűlése eleget is tett, helyreállítva a törvényességet.

Megjegyezte: ellenkező esetben természetesen élt volna az ilyen esetek megoldására vonatkozó további lehetőségeivel, de szerencsére - fejezte ki örömét - erre nem volt szükség. A tiszavasvári önkormányzat áprilisban hozta létre a csendőrséget a településen, s mint akkor az alapítók hangsúlyozták: "a cél a bűnmegelőzés, a város közbiztonságának helyreállítása, a lakosság közrendbe vetett bizalmának a visszaállítása" volt, illetve a rendőrség munkáját kiegészítő feladatokat is kaptak a szervezet tagjai. Az eredeti önkormányzati rendelet szerint igazoltathattak is embereket. Fülöp Erik polgármester szerint mindezt el is érte a szerveződés, érezhetően javult a közbiztonság a városban. Az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet április végén életbe lépett módosítása szerint százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki "közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy ilyen tevékenység látszatát kelti".

Pintér Sándor belügyminiszter ezt megelőzően arról beszélt, hogy megfelelő jogi válasz készül a Jobbik által Tiszavasváriban megalapított, csendőrségnek elnevezett szervezet ügyében. Kormányrendelet vagy törvény szükséges ahhoz, hogy az ilyen jellegű törekvéseket, amelyek az állami főhatalom gyakorlását magán- vagy pártkézbe próbálják vonni, megakadályozzuk - mondta a belügyminiszter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.