Munka törvénykönyve
Az MSZP parlament elé viszi a szakszervezetek javaslatait
Az MSZP valamennyi szakszervezeti javaslatot a parlament elé terjeszt az új Munka törvénykönyvéről szóló, várhatóan a következő hetekben kezdődő parlamenti vitában - mondta Gúr Nándor, a szocialista párt foglalkoztatáspolitikai tagozatának elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
2011.09.10 14:11MTIAz ellenzéki parlamenti képviselő úgy fogalmazott, pártja még azokat az előterjesztéseket is az Országgyűlés elé kívánja vinni, amelyekkel nem ért egyet, így pótolva valamelyest a Munka törvénykönyve koncepciójának elmaradt társadalmi egyeztetését.
Gúr Nándor megerősítette, hogy az MSZP elfogadhatatlannak tartja az új Munka törvénykönyve jelenlegi tervezetét, mivel számos ponton sérti a munkavállalók érdekeit és jogait. Példaként említette, hogy a jövőben többet kellene dolgozni ugyanannyi vagy kevesebb bérért, továbbá kötöttebbé válnának a szabadságolás szabályai, illetve kibővülne a dolgozók kártérítési felelőssége.
Kiemelte: a kormánynak a hasonló koncepciók készítése helyett olyan, az emberek mindennapi életét segítő intézkedéseket kellene tennie, mint amilyen a többkulcsos adó bevezetése, vagy a munkára rakodó járulékok csökkentése.
Gúr Nándor jelezte, az MSZP az ország több pontján is demonstrációkat szervez a kormánynak a munka világát érintő tervei ellen.
Kapcsolódó írások:
- Munka törvénykönyve - szakszervezetekkel egyeztetett a Jobbik
- Munka törvénykönyve: mozgástere és magánszférája is lehet a munkavállalónak
- Munka törvénykönyve - Demján szerint szükséges az érdekegyeztetés
- Munka törvénykönyve - a munkanélküliséget pártolja, aki ellenzi?
- Munka törvénykönyve: érdemi egyeztetést szeretnének a szakszervezetek
- Az ápolónőket is elkergeti a munka törvénykönyve?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06