Putyin segédkezett
Beindult a Hyunday új oroszorzsági gyára
A Hyunday Motor Company kedden Vlagyimir Putyin kormányfő jelenlétében beindította Hyunday Motor Company Rus elnevezésű autógyárát Szentpéterváron.
2010.09.21 16:46MTIPutyin és a Hyunday képviselője megnyomta a gombot és a szerelőszalagról legördült az első Solaris típusú autó, de a szériagyártás 2011. januárjában indul csak be.
A Solaris modellt az augusztusi moszkvai autószalonon mutatták be RB elnevezéssel. Az orosz piacra kidolgozott Sedan változatot januárban kezdik gyártani és márciustól lehet majd megvásárolni, a Hatchback gyártása márciusban kezdődik. A modellt 1,4, és 1,6 literes motorokkal gyártják majd, ötfokozatú mechanikus és négyfokozatú automata sebességváltóval.
A Hyunday exportálni is szándékozik a szentpétervári üzem termeléséből, de folytatja a személyautók importját is, és 2011-ben már 130 ezer autót szándékozik eladni. A szentpétervári gyárat 500 millió eurós beruházással 2008-ban kezdték építeni, s a tervek szerint jövőre 105 ezer, 2012-ben 150 ezer autó gördül majd le a szerelőszalagról.
A cég tervei szerint 2012-ben KIÁ-kat is gyártanak már Szentpéterváron. A Hyunday idén január és augusztus között 53.282 gépkocsit adott el Oroszországban, ami az előző évihez képest 15 százalékos növekedést jelent, de augusztusban a növekedés 58 százalék volt az előző év augusztusához képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06