Autópálya: mindenhol macera
Késik az észak-erdélyi autópályát építő vállalat kifizetése
Késik az észak-erdélyi autópályát építő amerikai vállalatnak szánt pénz kifizetése, mivel a román kormány egyelőre csak az idénre tervezett összeg 30 százalékát folyósította. Mihai Grecu, az autópályák, országutak kezelésével és építésével megbízott állami vállalat (CNADNR) vezérigazgatója bejelentette: a társaságnak egyelőre csak 140 millió eurót utalt át a kabinet.
2008.03.03 11:40MTIAz összeg az idénre tervezett mintegy 500 millió eurónak csak a 30 százalékát teszi ki, írtas a román sajtó pénteken.
A vezérigazgató szerint ilyen körülmények között csak az amerikai Bechtel vállalat jóindulatán múlik, leállítja-e vagy sem a munkálatokat. Ennek elkerülése érdekében a CNADNR megpróbál más autópálya-tervezetekből pénzt elvonni, olyanokból, ahol az építkezés megkezdését csak az év második felére tervezik. Grecu reméli, hogy minél hamarabb dönt a kormány a költségvetés-kiegészítésről, és akkor majd rendeződhetnek az észak-erdélyi autópálya kifizetése körüli gondok.
A Bechtel szóvivője, Bogdan Sgarcitu elmondta, hogy ők egyelőre folytatják a munkálatokat, és remélik, hogy megkapják maradéktalanul a tervezett összeget.
"Igaz, hogy vannak hátralékaink, de nem kell attól tartani, hogy leállnak a munkálatok" - mondta az Új Magyar Szó című napilapnak Tánczos Barna, a román közlekedési minisztérium államtitkára.
A román kormány tavaly 185 millió eurót költött az észak-erdélyi autópályára, az idén viszont már körülbelül 500 millió eurót irányoztak elő a költségvetésben, hogy 2009-ig befejezhessék a jelenleg építés alatt álló Kolozs (Cluj) megyei 52 kilométer hosszú, valamint a Bihar (Bihor) megyei 64 kilométeres útszakaszt.
A Bors és Brassó (Brasov) között haladó 415 kilométer hosszú autópályát 2013-ban tervezik befejezni. Költségeit eredetileg 2,2 millió euróra becsülték, de már a kormány is elismerte, hogy akár kétszer is többe kerülhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06