Bekövetkezett, ami miatt késett az engedély...

Átfogó vizsgálat indul az M6-os burkolatának beszakadása miatt

Vizsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek - közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.

2010.06.01 10:38MTI

Az MTI megkeresésére Arzt Gergely sajtóreferens emlékeztetett arra, hogy az M6-os Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasza a korábbi szocialista kormány által erőltetett PPP konstrukcióban, azaz a köz- és magánszféra partnersége keretében épült meg.

Ez a megkötött szerződések alapján csak a közlekedés területén kifizetendő évi több mint 100 milliárd forintos teher az adófizetőknek. Az építés mellett az üzemeltetés-fenntartás is a magánpartner feladata.

A szükségessé váló karbantartási munkák elvégzéséért tehát a koncessziós időszak alatt az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. felel - áll a minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében. A tájékoztató kitér arra, hogy az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság bocsátotta ki az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszára.

A minisztérium közleménye szerint a „hatóságra vélhetően jelentős szocialista politikai nyomás feszült”. Az állam számára előnytelen szerződésben szerepel bizonyos vis maior esemény is, amikor a helyreállítás értékének biztosítás feletti részét az állam fizeti meg az adófizetők pénzéből.

Ezért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdi a PPP szerződések teljes átvilágítását - tudatta Arzt Gergely sajtóreferens. Az M6-os Dunaújváros-Szekszárd szakaszán, a Tolna megyei Tengelic közelében vasárnap okozott kárt a vihar.

A jobbpálya leállósávja mintegy 30 méter hosszban sérült, egyes helyeken beszakadt. A forgalom sebességkorlátozás mellett és egy sávban hétfő délután megindult. A helyreállítás időpontja viszont még nem ismert - derült ki a minisztérium tájékoztatásából.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.