Kimerült a 3 milliárd dolláros keret
Heteken belül kifut az amerikai roncsprémium
Heteken belül elfogyhat az amerikai roncsautó programra elkülönített 3 milliárd dollár, írta csütörtökön a The Wall Street Journal.
2009.08.24 08:02MTIA New York-i üzleti-politikai napilap az úgynevezett Tragacsért készpénzt program alakulását jól ismerő forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a jövő hónap elején várhatóan kifut a keret. A kormány azonban nem közli hivatalosan, mikor ér véget az újautó-vásárlást ösztönző program, mert attól lehet tartani, hogy megrohamozzák az autókereskedéseket. Így előfordulhat, hogy több szerződést kötnek, mint amennyire a keret lehetőséget ad.
A 4500 dolláros kedvezményt azok kaphatják, akik 100 kilométerenként 13 liternél több üzemanyagot fogyasztó kocsit adnak le, és új, üzemanyag-takarékos autót vásárolnak helyette. A becserélt járműveket tilos újra értékesíteni, ócskavas lesz belőlük. Az eredetileg erre a célra elkülönített 1 milliárd dollár a program július végi indulása után néhány nappal már el is fogyott. Augusztus elején 3 milliárd dollárra bővítették a keretet. A kormány azt várja a programtól, hogy segít életet lehelni a súlyos helyzetbe került amerikai autóiparba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06