Légszennyezés, zaj, dugók az útdíjban

Európai Parlament: igen a megemelt útdíjra

A környezetvédő mozgalmak sikerét is jelenti az Európai Parlament tegnapi szavazása a tehergépkocsik útdíjáról szóló irányelv módosításáról. A képviselők elfogadták, hogy a levegőszennyezés, a zaj és (bizonyos feltételek mellett) a torlódások költségei is beépíthetők legyenek az útdíjba.

2009.03.12 10:57ma.hu

Ezáltal legalább részben megszűnhet az a visszásság, hogy a közúti teherfuvarozás az egyetlen gazdasági tevékenység, ahol az Európai Unió tiltja a környezeti és egészségi károk költségeinek érvényesítését az árakban.

A Levegő Munkacsoport sok más civil szervezettel összefogva már régóta sürgeti, hogy az uniós szabályozás tegye nemcsak lehetővé, de kötelezővé is az említett költségek beépítését a közúti fuvarozás áraiba, hiszen ez felel meg "a szennyező fizet" elvnek, amit az Európai Unió Alapszerződése is előír. A most megszavazott komoly előrelépésnek tekinthető annak ellenére, hogy nem kötelezi a tagállamokat az útdíj bevezetésére, és továbbra is meghagy igen komoly kedvezményeket a közúti fuvarozók számára.

A Levegő Munkacsoport örömmel fogadta, hogy magyar képviselők is elősegítették a kompromisszumos módosítás elfogadását. A szavazás azért is számít nagy győzelemnek, mert egyes fuvarozói lobbicsoportok minden komoly nyomást fejtettek ki a képviselőkre az általuk sérelmesnek tartott javaslatok elfogadásának megakadályozására. Többek között "szavazási útmutatót" is készítettek a képviselők részére.

Ezek az érdekcsoportok elsősorban azzal indokolták álláspontjukat, hogy ez újabb terheket jelentene a gazdaságnak, amit az már nem bír el. A Levegő Munkacsoport viszont már számos alkalommal rámutatott, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Az útdíj bevezetése, illetve emelése lehetőséget adna a munkabéren lévő terhek csökkentésére, ami elősegítené a foglalkoztatottságot. A tehergépkocsik által okozott költségek ugyanakkor ma is léteznek, az útdíj révén viszont ezek nem az egész társadalmat, hanem az okozókat terhelnék. Az útdíj elősegítené a helyes árak kialakulását, így az egész gazdaság ésszerűbben, hatékonyabban működne.

A szállítási költségek átlagosan mintegy 4-5 százalékot tesznek ki a termékek árában, tehát a fuvarozói árak emelése nem növelné érdemben az inflációt sem.

Sőt, a hatékonyság kikényszerítésével inflációellenes hatása lenne. (Németországban az útdíj bevezetésének hatására 25 százalékkal csökkentek az üresfutások.)

Az irányelv végső elfogadása most már a tagországok minisztereit tömörítő Tanácson múlik. A környezetvédő civil szervezetek tovább dolgoznak az emberek egészsége és a nemzetgazdaság szempontjából egyaránt előnyös szabályozás elfogadásáért. A Levegő Munkacsoport bízik abban, hogy a magyar kormány képviselője is ennek szellemében fogja leadni szavazatát a Tanácsban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.