Metrófelújítás
BKV: megállapodás született az M3 metróvonal alagútfelújításának folytatásáról
A 3-as metróvonal középső szakaszának forgalomba helyezése 2023 januárjában várható.
2020.12.22 23:30MTISzándéknyilatkozatot írt alá a BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a 3-as metróvonal középső szakasza alagútfelújítására vonatkozó szerződés módosításáról hétfőn, a munkálatok január 11-én megkezdődhetnek.
A BKV Zrt. kedden az MTI-vel azt közölte: a szándéknyilatkozatban - hónapok óta tartó egyeztető tárgyalások eredményeként - 9,1 milliárd forint többletköltség elszámolásában állapodtak meg az alagút-rekonstrukcióra vonatkozó, 2017-ben kötött, 48 milliárd forint értékű szerződésben foglaltakhoz képest. A pótmunkák fedezetének biztosítására öt százalék tartalékkeretet biztosítanak, így a beruházás összességében 9,5 milliárd forinttal drágul.
Azt írták: a 3-as metróvonal középső szakasza állomásainak elhúzódó felújítása miatt szükségessé vált az építési munkákra vonatkozó harmonizált ütemterv kialakítása és az alagút felújításáról szóló szerződés díjának, valamint határidejének módosítása.
Közölték: a szándéknyilatkozat alapján - a hatóságok jóváhagyásának beszerzését követően - aláírható a szerződésmódosítás a még hátralévő alagúti munkák elvégzésére.
A 3-as metróvonal középső szakaszának forgalomba helyezése a BKV Zrt. szerint 2023 januárjában várható, ami megfelel az európai uniós források költségelszámolási szabályainak - olvashatö a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06