Balesetveszély
Elkapták az M1-M7 közös szakaszán durván büntetőfékező sofőrt - videó
A fővárosi rendőrök azonosították annak az Audinak a vezetőjét, aki a gyanú szerint büntetőfékezett, és megállt a középső sávban az M1-M7-es autópálya közös szakaszán.
2020.10.23 12:10ma.huA Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló kamerafelvételeken az látszik, hogy 2020. október 21-én 12 óra körül egy Audi előbb bevág egy középső sávban haladó személygépkocsi elé, majd többször fékez, végül megáll a középső sávban és ezzel veszélyezteti a mögötte haladó autóst.
Az esetről beszámoló bpiautosok.hu oldalon a felvételt készítő azt írta, "Az Audi már a besorolásnál mögöttünk volt a felhajtónál. Velünk együtt, mögöttünk sorolt be az autópályára. Ekkor szállt el az agya... Tehát ő nem a belső sávban jött, és mi nem vágtunk be elé."
A nyomozók a felvételek alapján azonosították az autót, valamint annak tulajdonosát egy 45 éves vecsési férfit, aki elismerte, hogy az autót az adott időpontban ő vezette.
A férfit a rendőrök 2020. október 22-én 15 óra 10 perckor Vecsésen fogták el és előállították.
Az Audit vezető férfi azt mondta a rendőröknek, hogy a másik autós bevágott elé, ezért kérdőre akarta vonni, azt azonban tagadta, hogy hirtelen fékezett volna.
A 45 éves vecsési férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indul eljárás.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06