Az új Q5 első sikere

Arany Kormánykerék: az Audi Q5 a legjobb SUV modell

Még meg sem jelent a piacon, máris díjat nyert: a "Bild am Sonntag" magazin a SUV-modellek idei mezőnyéből az új Audi Q5 számára ítélte oda "Arany Kormánykerék" elismerését.

2008.11.11 12:45ma.hu

Az Audi Q5 igen erős mezőnyben diadalmaskodott, megismételve az Audi A4 tavalyi sikerét. Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke november 5-én, Berlinben vette át az autóipar egyik legtekintélyesebb elismerésének számító díjat.

„Nagy siker ez, az új Q5 és az Audi márka számára egyaránt, számomra pedig motivált és elkötelezett csapatunk kiemelkedő teljesítményének elismerése is egyben” – jelentette ki Stadler a díjátadó ünnepségen. „Az „Arany Kormánykerék" azt is egyértelműen jelzi, hogy a Q5 nemcsak az én szívemhez áll közel, a zsűri tagjait is meggyőzte.”

Az „Arany Kormánykerék” VIP-személyiségekből, műszaki szakemberekből illetve profi pálya- és raliversenyzőkből álló zsűrijének tagjai az idén újabb lehetőséget kaptak, hogy alaposan próbára tegyék a jelölt modelleket.


Az Audi Q5 nem csupán üléskényelmével és térkínálatával, hanem irányíthatósági tulajdonságaival és variálhatóságával egyaránt meghódította őket, de belső és külső formavilágával is komoly elismerést aratott. A zsűri műszaki tagjai körében könnyű szerelhetőségével és környezetkímélő technikáival aratott nagy tetszést az új dinamikus SUV-modell.

Az új Audi Q5 a sportos szedánok dinamizmusát magas fokon variálható utastérrel, valamint szabadidős és családi programokhoz ideális felszerelések széles kínálatával kombinálja. Három erőteljes és gazdaságos motor választéka, a quattro összkerékhajtás és az agilis menettulajdonságokat biztosító felfüggesztések alkotják az utcán és terepen egyaránt meggyőző technikai csomag alapjait. Az innovatív, hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós "S-tronic" sebességváltó és az „Audi drive select” rendszere az Audi Q5 további különlegességeiként jelennek meg.

Az „Arany Kormánykerék” díjakat 1975 óta ítélik oda az év legjobb újdonságai számára. Az Audi Q5 elismerése a négykarikás márka immár 17. győzelme e 33 esztendő során, ami az Audit a legsikeresebb résztvevő márkává avatja. Az „Arany Kormánykerék” további nyertesei 2004-ben az Audi A6, egy évvel később az Audi Q7, és tavaly az Audi A4 Limousine.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.