Hatályos rendelet

Új szabályok az autóbontókra

Januártól továbbra sem kérhetnek pénzt a tulajdonostól az átvett gépjárműért a bontók, viszont megszűnik az a kötelezettségük, hogy a kibontott alkatrész után fizessenek a volt tulajdonosnak.

2015.01.08 16:13MTI
Fotó: archív

Egyebek mellett ezt tartalmazza a hulladékká vált gépjárművekről szóló és ez év elejétől hatályos rendelet.

A korábbi kormányrendelet 2013 elejétől múlt év végéig szabályozta a forgalomból kivont járművek bontását. Az alapvető előírások az új jogszabályban is változatlanok maradtak, de néhány kimaradt, illetve újak is kerültek bele.

Három új fogalommal nyit a rendelet. A bontás a kocsi alkatrészekre történő szétszedését, a kibontott alkatrészek újrahasznosításra való előkészítését, majd a maradék aprítását jelenti. A kocsit csak "szárazra fektetett" állapotban lehet szétbontani, vagyis előbb el kell távolítani belőle a veszélyes hulladékokat. A harmadik új fogalom a visszanyerés, amely a kibontott alkatrész eredeti - vagy pedig egyéb - célra való ismételt felhasználását jelenti.

A hasznosítás mértékét például változatlanul hagyta az új rendelet, a hulladékká vált járműveknél az újrahasználatra előkészítésének és a hasznosításnak együttesen el kell érnie a 95 százalékot. Az újrahasználatra előkészítés, az újrafeldolgozás és a hasznosítás együttes aránya pedig nem lehet kisebb 85 százaléknál. Az arányszámokat az összes hulladékká vált jármű tömegéhez kell mérni.

Újak a rendeletben a kibontott alkatrészekre vonatkozó előírások. Így minden kibontott és eladásra előkészített alkatrészről külön, naprakész nyilvántartást kell vezetni. Ebben rögzíteni kell, hogy melyik - bontásra átvett - járműből származik az alkatrész. Ehhez a bontási átvételi igazolás számát kell megadni.

A bontónak ezt követően garantálnia kell azt, hogy a bontott alkatrész - beépítve - alkalmas a közúti közlekedésre, illetve meg kell adni - amennyiben van adat rá - az alkatrész korát is. Végezetül azt kell rögzíteni a nyilvántartásba, hogy a kibontott, és megfelelő alkatrészt mikor adta el a bontó cég.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.