Újabb 10 utcában
A BKK egyre több helyen vezeti be a ferdén tolatva parkolást a fővárosban
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) novemberig újabb tíz utcában, illetve utcaszakaszon kívánja bevezetni a ferdén tolatva parkolási módot a fővárosban, a kétirányú kerékpáros behajtás kijelölésével egyidejűleg.
2014.08.10 20:10MTIA fővárosi cég az MTI-nek vasárnap eljuttatott közleménye szerint a változás a Jókai utcát, a Podmaniczky utca Bajcsy-Zsilinszky utca-Teréz körút közötti szakaszát, a Vörösmarty utca Podmaniczky utca - Király utca közötti szakaszát, a Rippl-Rónai utcát, a Benczúr utcát, a Király utca Teréz körút - Akácfa utca közötti szakaszát, a Péterffy Sándor utca Rottenbiller utca - Cserhát utca közötti szakaszát, valamint a Murányi utca, az Alsó erdősor utca, valamint a Huszár utca egy-egy szakaszát érinti. Emlékeztettek arra, hogy a ferdén tolatva parkolást a kétirányú kerékpározásra megnyitott egyirányú utcákban alkalmazzák, mert ez - a tapasztalatok szerint - nagyobb biztonságot jelent a közlekedők számára.
A gépjárművezetők induláskor helyzetükből adódóan mindkét irányban belátják azt az útszakaszt, ahova kihajtani készülnek, így a kerékpárral közlekedőket is jobban észreveszik.
A tolatva parkolásról az eddig érkezett, mind a kerékpárosok, mind az autósok véleményét tükröző visszajelzések pozitívak, és ezek a rendszer bevezetése mellett szólnak - közölték.
A BKK tájékoztatása szerint folytatják a belváros komplex kerékpárosbarát fejlesztését, amelynek célja, hogy a kerékpározás, az autós forgalom és a parkolás egyaránt biztonságosabb legyen.
A fejlesztés kilenc kerületre, összesen 30 fő- és gyűjtőútszakaszra terjed ki, ezen belül 11,5 kilométer kerékpársávot, 13 kilométer kerékpáros nyommal megjelölt útszakaszt érint, továbbá 64 egyirányú utca megnyitását és 1600 férőhelynyi kerékpártámaszt kihelyezését jelenti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06