Tele 5, Reklámtaxi
Annyi lett két taxitársaság engedélyének - visszavonták
A Budapesten korábban tevékenykedő 21 fuvarszervező társaság közül 13 kérelmezte - és 11 meg is kapta - az előzetes minősítést, köztük a két érintett is.
2014.06.23 12:29HavariapressA Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszavonta a Tele 5 Taxi Hungary Kft. és a Reklámtaxi Kft. előzetes igazolását, vagyis a működéséhez szükséges engedélyt. Az engedély visszavonásának oka mindkét társaság esetében a fővárosi taxirendeletben előírt pénzügyi feltételek hiánya lehet. A főváros taxirendelete alapján a taxiszolgálat pénzügyi szempontból akkor megfelelő, ha saját tőkéje eléri az 50 millió forintot. A taxiszolgáltatást közvetítő és a fuvarszervező cégek működési feltételeinek előzetes vizsgálata a BKK feladata, mely kiterjed a szolgáltató pénzügyi megfelelőségének vizsgálatára is.
A Budapesten korábban tevékenykedő 21 fuvarszervező társaság közül 13 kérelmezte - és 11 meg is kapta - az előzetes minősítést, köztük a Tele 5 Taxi Hungary Kft. és a MAX TAXI (Reklámtaxi Kft.) is.
A fuvarszervezők által benyújtott 2013. évi mérlegadatok alapján azonban a Tele 5 Taxi Hungary Kft. és a Reklámtaxi Kft. nem felel meg a Taxirendelet feltételeinek, ezért a rendelet szerint kiadott előzetes igazolást június 19-étől visszavonta a BKK. Visszavonták továbbá az előzetes igazolásokat azon taxiktól is, amelyek a Tele 5 Taxi Hungary Kft. illetve a Reklámtaxi Kft. (MAX TAXI) szerződéses partnereiként működtek. Ezeknek a járműveknek a pótszemléjét térítésmentesen elvégezi a BKK, ha a taxivállalkozás más fuvarszervezővel köt szerződést, és az új fuvarszervező védjegyoltalom alatt álló logóját, szabadjelzőjét felszereli.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06