Csütörtöktől állnak forgalomba

15 új járművel erősít a pécsi busztársaság

Megújul a pécsi közösségi közlekedést biztosító Tüke Busz Zrt. járműparkja: a társaság által vásárolt 15 új busz már csütörtöktől közlekedik a város utcáin - jelentette be a baranyai megyeszékhely alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón.

2013.08.27 19:12MTI

Csizi Péter beszámolt arról, hogy a Credo márkájú szólóbuszok beszerzése annak a még 2012 végén meghirdetett programnak a része, amelynek célja a helyi tömegközlekedés színvonalának javítása a régi, folyamatosan javításra szoruló járművek cseréjével.

A fideszes politikus utalt rá, az önkormányzati tulajdonú Tüke Busz a városvezetéssel közösen 20 jármű beszerzését határozta el, ennek kevesebb mint 1,2 milliárd forintos költségét nagyrészt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) kapott kedvezményes hitelből, kisebb részben saját forrásból teremti elő.

Hozzátette: a vállalat a most érkezett és tízezer ember utazási feltételein javító 15 új buszt a győri Kravtex-csoporttól vásárolta, amelytől április óta tíz új járművet is bérel. A további öt, csuklós buszt érintően pedig már folyik és várhatóan az ősz végén befejeződik a közbeszerzési eljárás.

Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a városvezetés kiemelt feladatként kezeli a buszcsereprogramot, mert a tömegközlekedés színvonala "neuralgikus pont" a városban. A politikus egyben örömének adott hangot, hogy a kormány is támogatta, támogatja a pécsi buszpark megújítását.

A képviselő megjegyezte, hogy a 15 új busz 18 elavult Ikarust "vált le", és elsősorban a keleti városrészben, továbbá Uránvárosban közlekedik. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Pécsett 40-50 ezer ember buszozik rendszeresen.

A most érkezett járműveket Páva Zsolt fideszes polgármester szerda délelőtt a Széchenyi téren adja át a város lakosságának. A járművek mindegyike alacsonypadlós, kedvező fogyasztású, és légkondicionálóval szerelték fel.

Árki Sándor, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a cég a város közgyűlésének jóváhagyásával újabb, immár négymilliárd forint hitelt igényel az MFB-től, a pénzből további 40 csuklós autóbuszt venne. Hozzátette, hosszabb távon 150 buszt szeretnének majd lecserélni a jelenleg 161 buszból álló járműparkjukból. Erre azért is nagy szükség lenne, mert a buszok átlagéletkora 15 év.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.