Balesetek az autópályán
M3-as: elaludhattak a volánnál - két halott, öt sérült
Ketten meghaltak, öten pedig megsérültek két közlekedési balesetben az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán szombaton hajnalban.
2013.07.06 07:20MTIHudák Andrea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a sztráda 143-as kilométerszelvényénél, a Miskolc felé haladó sávban egy kisbusz árokba hajtott. A balesetben ketten meghaltak, hárman súlyosan megsérültek.
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy az ukrán rendszámú jármű vezetője feltehetően elaludt a volán mögött, ezért történt a baleset. A helyszínelés még tart, a pálya ezen szakaszát lezárták.
A rendőrségi szóvivő azt is elmondta, hogy az M3-as 164-es kilométerszelvényénél egy szerb rendszámú kamion is az árokba hajtott, ebben a balesetben ketten sérültek meg. Az elsődleges információk szerint a teherautó vezetője szintén elaludhatott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:57 London kiutasította az orosz védelmi attasét
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06