Útdíj
Káosz lesz: próbaidőt kérnek a fuvarozók az e-útdíj startolása előtt
A használatarányos útdíj (e-útdíj) bevezetése előtt 25 napos valós próbaidőre van szükségük a fuvarozóknak, különben kilométeres sorok alakulhatnak ki a határokon.
2013.06.20 10:06MTIA Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) közleménye azt a nyílt levelet tartalmazza, amelyet Takács László, a FUVOSZ elnöke küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amely 5 pontban sorolja fel az e-útdíj bevezetésének a problémáit.
Először is nincs elegendő fedélzeti egység (OBU) sem a nemzetközi, sem a kizárólag belföldi fuvarozást végzőknek. Az import beérkezése június 24-e után várható, a hazai gyártók pedig nagyobb mennyiséget csak július közepére tudnak előállítani.
A februári kormányhatározat 25 napos próbaüzemet írt elő, de a felhasználók többségének - 200 ezer magyar rendszámú teherautónak és több tízezer külföldinek - a próbaüzemre csak a fedélzeti eszköz beszerzése után lesz lehetősége.
A fedélzeti egység hiányában vásárolható viszonylati jegy megvásárlásának betanulására - még a számítógéphez szokott járművezetőknek, vállalkozóknak is - kevés a június 20-tól rendelkezésre álló 10 nap.
A határátkelőhelyeken azért alakul ki torlódás, mert - alternatív út hiányában - a fedélzeti egységgel rendelkező, illetve előre fizető járművek nem tudják kikerülni azokat, akik a határon rendezik az útdíjat.
Végül a fuvarozók szerint nem létezik az a kártya, amellyel fizethetnék az útdíjat. A kormány és a fuvarozók közti stratégiai megállapodás egyik pontja szerint kedvező kondíciójú kártyával hidalhatják át az útdíj miatti átmeneti likviditási zavart a vállalkozók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06