Túraautó-vb

Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen

Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) ausztriai versenyének vasárnapi második versenyén, a Salzburgringen.

2013.05.19 16:42MTI

A Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető 28 esztendős magyar versenyző az első futamban nem tudott beleszólni az élcsoport hadakozásába, mert a szombati időmérő után autója szabálytalan hátsó szárnya miatt az utolsó helyre sorolták. 

A repülőrajtos futamban több vetélytársát megelőzte ugyan, de csak a 14. helyig tudott előrelépni. Az állórajttal induló második versenyen az első sorból kezdhette meg a körözést köszönhetően annak, hogy a büntetés csak az első etapra vonatkozott, az eredetileg elért kvalifikációs kilencedik helye pedig a második futamban - az élcsoport fordított sorrendje miatt - második rajtkockát ért. 

A futamot a Michelisz mellől induló brit James Nash nyerte, s menet közben még az összetettben élen álló, Nash-hez hasonlóan Chevrolet-val versenyző francia Yvan Muller is a magyar pilóta elé került, de a harmadik hely értékes 15 pontot eredményezett. 

"Nagyon szerettem volna nyerni, de nem volt rá esély - idézte Micheliszt csapata közleménye. - Látszott az egyenesekben, hogy úgy mentek el a Chevyk, ahogy akarnak. Természetesen boldog vagyok, egy dobogós helyezés mindig jó, és nagyon jó a legjobb hondás versenyzőként célba érni. Ez volt ma a maximum, amit elérhettünk." 

Michelisz a szlovákiai (3. hely) és a magyarországi (2.) verseny után sorozatban harmadszor végzett dobogós pozícióban, s ennek eredményeként összetettben a kilencedik helyen áll. 

A vb-pontverseny állása 10 verseny után (még 14 van hátra): 
1. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 198 pont, 
2. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Civic) 118, 
3. James Nash (brit, Chevrolet Cruze) 108, ...
9. Michelisz Norbert (Honda Civic) 63 

A túraautó-világbajnokság következő versenyhétvégéje, a 11-12. forduló Oroszországban kerül megrendezésre június 8-9-én.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.