Pozíció tartás
A Skoda megszilárdította piaci pozícióját
A 2008-as év első öt hónapja során a Skoda már annyi autót szállított ki vásárlóinak, mint 2007 teljes első féléve alatt. Ennek megfelelően az idén már összesen 301.521 ügyfél döntött a Skoda valamely modellje mellett, ami a tavalyi évhez képest 18,4 százalékos növekedést képvisel.
2008.07.01 09:31ma.huA nehéz piaci körülmények, illetve az autóeladások visszaesése ellenére a Skoda értékesítései Nyugat-Európában 1,5 százalékkal, összesen 144.919 járműre emelkedtek. Közel kétszeresére növekedtek az oroszországi eladások, január óta itt összesen 19.236 autót (+ 79,2 százalék) szállítottak ki a vásárlóknak.
Az ukrajnai értékesítési volumen a felével nőtt, s 2008 első öt hónapja során itt 12.949 (+ 48,9 százalék) Skoda talált gazdára. Az egyre élesebb piaci verseny ellenére a Skoda az év során a hazai piacán is 2,4 százalékkal, összesen 26.088 darabra tudta növelni eladásait. A Skoda jelentős értékesítési növekedést könyvelhetett el a Fabia sorozat tekintetében.
Elsősorban az új Fabia nagy sikerének köszönhetően e modellcsalád januártól májusig összesen 111.569 darabbal 12,6 százalékos emelkedést produkált az előző év azonos időszakához képest. Az Octavia eladásai szintén igen jelentősen, 37százalékkal 121.728 járműre bővültek.
„Sikerrel tartjuk a 2008-ra 700 ezer jármű értékesítéséről szóló terveinket. Várakozásaink szerint a Skoda Superb új generációjának bemutatása tovább erősíti e pozitív trendet“ – jelentette ki Fred Kappler, az igazgatótanács értékesítés és marketing területéért felelős tagja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06