Az idén már növekedésre számít
A Renault profitja 15 százalékkal esett tavaly
A Renault francia járműgyártó tavalyi profitja 15 százalékkal esett eladásainak csökkenése nyomán, egy vagyoneladásból származó egyszeri jelentős bevétel ellenére.
2013.02.14 10:19MTIA cég ugyanakkor arra számít, hogy globális járműértékesítése az idén már nő az európai piac folytatódó zsugorodása ellenére - közölte a társaság csütörtökön.
A PSA Peugeot Citroen után a második legnagyobb francia járműgyártó adózott eredménye 1,77 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 2,09 milliárd euróról. Ebben már szerepel az az 1,48 milliárd euró bevétel is, amely a Volvo teherjármű-gyártóban megmaradt részesedésének decemberi eladásából származott.
Részben a Volvo-tulajdonhányad eladásával a Renault megszabadult minden adósságától, ami egy évvel korábban 299 millió euró volt.
A tavalyi működési eredmény 729 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 1,09 milliárd euróról, a járműgyártó alaptevékenység 25 millió euró veszteséget termelt tavaly az egy évvel korábbi 330 millió nyereség után.
A Renault tavaly mintegy 551 ezer járművet értékesített, 20 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de az idei évre már az eladások növekedésére számít a cég.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06