Lezárták az utat is
Képek! A mentő elé kanyarodott a kukásautó: nem ért be a kórházba a sérült
Meghalt egy beteg, amikor az őt szállító mentőautó kukásautóval ütközött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben.
2012.05.07 19:58MTIMegkülönböztetett jelzéseket használó mentőautó ütközött össze egy kukásautóval hétfőn Kállósemjénben; a baleset következtében a mentőautóban szállított beteg meghalt, hárman pedig megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Takács Judit elmondta: a mentőautó éppen egy súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérültet szállított, amikor a Kossuth utcán összeütközött a kukásautóval.
Az eddigi információk szerint a szemétszállító autó egy kereszteződésben kanyarodott a szirénázó mentőautó elé - mondta el Pápai György, az Országos Mentőszolgálat regionális orvos igazgatója az MTI érdeklődésére. Az összeroncsolódott mentőautóban szállított beteg meghalt, két mentős a fején, egy másik pedig hasán sérült meg; az orvos igazgató egyelőre nem tudta megmondani, hogy sérüléseik mennyire súlyosak.
A helyszínen volt a katasztrófavédelem műveleti szolgálati egysége is.
A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06