Túraautó-vb
Több nézőre számítanak a Hungaroringen, mint tavaly
A tavalyi 70 ezerhez képest több nézőre számítanak a túraautó-világbajnokság (WTCC) Hungaroringen sorra kerülő hétvégi versenyein.
2012.05.03 12:12MTIGyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az m1 csatorna Ma reggel című műsorában csütörtökön azt mondta, idén már fizetős lesz az esemény, de a jegyárakat úgy alakították ki, hogy az ne legyen megterhelő a magyar családok számára.
"Tudni kell, hogy egy ilyen verseny megrendezése nem olcsó. A WTCC magyar futamának bejelentési díja a nemzetközi szövetség, a FIA felé mindössze 5000 euróval kevesebb, mint a Forma-1-es Magyar Nagydíjé" - fogalmazott a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. "Tavaly az állami támogatásnak köszönhetően tudtuk vendégül látni a túraautó-vb mezőnyét, idén bevételt kell produkálnunk, az egyetlen bevételi forrásunkat pedig a jegyek jelentik. Azt reméljük, hogy a belépők 3000 forintos ára nem lesz megterhelő a magyar szurkolók számára."
Gyulay hozzátette, a Hungaroring számára fontos, hogy ne csak F1-es futamot rendezzen, s azt mondta, a kimutatások szerint tavaly 47 millióan látták világszerte a WTCC mogyoródi futamait.
"A csapat számára rengeteget számít, hogy a naptárban van egy hazai verseny is" - mondta Zengő Zoltán, a Zengő Motorsport tulajdonosa. "A tavalyi verseny sporttörténeti esemény volt, s úgy gondolom, ha jobban felkészültünk volna, már akkor is többen jöttek volna ki a Hungaroringre."
A túraautó-vb mezőnye péntektől vasárnapig vendégeskedik Mogyoródon, a hazai közönség Michelisz Norbertnek és Wéber Gábornak szurkolhat az eseményen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06