Több balesetet okozott, majd eltűnt a sofőr

Autós ámokfutó tarolt Budapesten

A Dunakeszi Rendőrkapitányságon jelentkezett egy férfi a fővárosban hajnalban történt sorozatbalesettel összefüggésben.

2012.04.05 10:14MTI

Pap Judit, Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese tájékoztatása szerint a tanúkihallgatások jelenleg is tartanak.
   
A BRFK sajtóügyeletese korábban elmondta, hogy egy ismeretlen járművezető több balesetet okozott hajnalban Budapesten. Az autós először a VI. kerületben, az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésében ütközött egy autóval, amelyben egy ember megsérült. A balesetet okozó sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, majd autójával az Oktogonnál egy másik járművel is összeütközött.
   
A sofőr ekkor sem állt meg, végül a IV. kerületben, a Külső Váci úton eddig tisztázatlan körülmények között egy oszlopnak ütközött. A kiérkező rendőrök az autót üresen találták - tette hozzá Pap Judit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.