A torinói csoport állati lova
A Chrysler nagyobb sebességre kapcsolta a Fiatot
Ami Olaszországban nem sikerült, azt az Egyesült Államokban valósította meg a Fiat. A torinói csoport előzetes megállapodást írt alá az amerikai autóipari szakszervezettel és ez szárnyakat adott a Fiat-részvényeknek.
2011.10.13 16:24MTIEgy hónap alatt tető alá hozta a szakszervezetekkel való megállapodást a Fiat-Chrysler vezérigazgatója, Sergio Marchionne. Szeptember közepén még beszélőviszonyban sem volt az amerikai Autóipari Dolgozók Szakszervezetét (UAW) vezető Bob Kinggel, most viszont megszületett a Fiatnak a milánói tőzsdén szárnyakat adó szerződés.
A torinói csoport részvényeinek értéke az aláírást követően 7,7 százalékkal emelkedett. A Fiat 2009-ben szállt be a csődbe ment amerikai autógyárba, amelyben a kezdeti húszról részesedése mára 53,5 százalékra emelkedett. Marchionne kezdetben az amerikai szakszervezetekkel való sikeres párbeszédet szembeállította a szerinte csak feszültséget gerjesztő olasz érdekképviseletekkel; idén szeptemberben azonban ugyanezzel vádolta meg a 113 ezer amerikai autóipari munkást képviselő UAW-t is. Az UAW és a Chrysler között végül is megkötött és a következő négy évre szóló megállapodásban az szerepel, hogy 2015-ig a gyár dolgozóinak kezdőfizetése a jelenlegi 14 dolláros órabérről 19,28 dollárra emelkedik.
Teljesítménytől függően a munkások évi 1.000-3.500 dollár egyszeri prémiumban részesülnek, viszont lemondtak a béremelésről. A Fiat 4,5 milliárd dollárt fektet be a Chryslerbe és 2015-ig 2.100 új munkahelyet teremt. A szerződésről a Chryslernél dolgozó 26 ezer UAW szakszervezeti tagnak még szavazni kell, az eredmény szakértők szerint nem kétséges.
"Amerikában sikerült az, amit a Fiat Olaszországban meg sem kísérel: Marchionne csak az óceán túloldalán fektet be" - reagált Maurizio Landini, a radikális Fiom olasz nehézipari szakszervezet főtitkára. Megerősítette, hogy október 21-én a Fiom országos sztrájkot hirdet a Fiat "hazaáruló politikája ellen".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06