Árvíz
Megkezdődött az apadás Dunaszekcsőnél és Mohácsnál is
Az előrejelzések szerint az apadás lassú lesz, a védekezők akkor lélegezhetnek fel, ha a víz szintje mintegy 40 centiméterrel, az ideiglenes gátak feléig csökken. Erre akár több napig is várni kell.
2013.06.14 07:48MTIA csütörtöki tetőzés után pénteken már csökkent a Duna vízszintje Dunaszekcsőnél és Mohácsnál, a szakemberek lassú apadásra számítanak - mondta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Kasza Anett tájékoztatása szerint a vízmagasság reggel Dunaszekcsőnél 970, Mohácsnál 960 centiméter volt, ez 7, illetve 4 centivel kisebb az egy nappal korábbi értékeknél. Az 1965-ben regisztrált rekordvízállás Dunaszekcsőn 992, Mohácson 984 centi.
A szóvivő hangsúlyozta: az előrejelzések szerint az apadás lassú lesz, a védekezők akkor lélegezhetnek fel, ha a víz szintje mintegy 40 centiméterrel, az ideiglenes gátak feléig csökken. Erre akár több napig is várni kell.
Kasza Anett megjegyezte, hogy az éjszaka folyamán Dunaszekcsőn a gátaknál 90 ember, köztük tűzoltók, rendőrök, polgárőrök, önkéntesek dolgoztak. Báron figyelőszolgálat működött, Mohácson pedig az eddigi négy után újabb lakónak kellett elhagynia otthonát.
Kapcsolódó írások:
- Dunaszekcsőnél és Mohácsnál péntekre várják az apadást
- Újra ellepik a kamionok Budapestet
- Péntektől újra járhatók a felső rakparti utak Budán
- Másfél hétig biztosan nem várható árvizet kiváltó csapadék
- Megkezdték a Kossuth téri mélygarázs gödrének kiszivattyúzását
- Az EP is foglalkozik a közép-európai árvízi helyzettel
- Budapesten több helyen megkezdték a töltések elbontását
- Tart a tetőzés Bátán
- A Petőfi-szigeten betört a Duna a szennyvízhálózatba
- Orbán: kitűnően vizsgáztak a tartalékosok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06