1,1 millió forint
Nevetséges eredményeket mutatott föl a cselédadó
Az októberben bevezetett, cselédadó néven csúfolt adórendszeren kívüli kereset nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
2011.02.24 07:19ma.huLegalábbis aligha tekinthető sikernek, hogy januárban mindössze háromszáz háztartási munkát végző alkalmazott került a rendszerbe. A szabályozás szerint a házi munkából élőknek nem kell adót fizetniük keresetük után, ha a munkaadójuk bejelenti őket és befizet utánuk havonta ezer forint regisztrációs díjat - írja a csütörtöki Napi gazdaság.
Az adatok szerint mindössze háromszázezer forint folyt be ezen a címen a költségvetésbe januárban, az októberi bevezetés óta pedig összesen 1,1 millió forint bevétel származott cselédadóból, havonta átlagosan kevesebb mint 300 ezer forint.
A rendszer bírálói arra hívták fel a figyelmet, hogy komoly hátrány is érheti azt, aki így vállal munkát.
Az ilyen tevékenység - mivel sem adó, sem járulék nem terheli - semmilyen jogosultsággal nem jár. Nem keletkeztet ugyanis biztosítotti jogviszonyt, azaz egészségügyi ellátást nem kap az érintett és a nyugdíj-megállapítás során sem lehet ezt az időt figyelembe venni. Az egészségügyi ellátáshoz nem kell sok, mindössze az egészségügyi szolgáltatási járulékot kell megfizetni, havi 5100 forintot - hívja fel a figyelmet a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06