Több kulcs
Együtt 2014, PM: ötből négy ember járna jól az adórendszerükkel
Többkulcsos, a keresők 80 százalékának a mainál kedvezőbb személyijövedelemadó-rendszert és a jelenleginél kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát tart szükségesnek az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért (PM).
2013.03.06 17:37MTIOszkó Péter, a Haza és Haladás Egyesület elnökségi tagja és Scheiring Gábor, a PM-hez tartozó független képviselő szerdán - gazdaságpolitikai egyeztetéseik lezárultával - újságíróknak úgy nyilatkozott: olyan közös célokat találtak, amelyekre később egy közös program építhető.
Oszkó Péter - aki a Bajnai-kormányban pénzügyminiszter volt - ezt részben a két szervezet kompromisszumkészségével magyarázta, részben pedig azzal, hogy az Orbán-kormány olyan súlyos gondokat okozott, amelyek egyértelművé teszik a szükséges kezelés irányát.
A legfontosabbnak azt tartotta, hogy az eddiginél kiszámíthatóbb, stabilabb költségvetési és gazdaságpolitikára van szükség mind az ország finanszírozása, mind a beruházások érdekében.
Egyetértettek Scheiring Gáborral a Haza és Haladás által javasolt adóalkotmánnyal, így azzal, hogy visszamenőleges hatállyal, illetve 60 napon belül ne lehessen új adónemeket bevezetni. Közös álláspont az is, hogy vissza kell állítani a Költségvetési Tanács korábbi hatáskörét, hogy szükséges a hazai kis- és közepes vállalkozások megerősítése, adminisztrációs terheik csökkentése, a magas hozzáadott értékű beruházások támogatása, valamint a banki hitelezés újraindítása.
Konszenzus volt a többkulcsos személyi jövedelemadó szükségességéről is, noha Oszkó Péter hangsúlyozta: a költségvetés 2014-es helyzetének ismerete nélkül korai, propagandaízű adókulcsokat nevesíteni.
Hangsúlyozta azonban, hogy a Fidesz rendre elferdíti, meghamisítja a programjukban megfogalmazottakat. Ezért kijelentette: az Együtt 2014 szerint nincs értelme 30 százalék feletti második adókulcsot bevezetni, mert az visszafogja a teljesítményt, és ezzel a gazdasági növekedés lehetőségét.
Scheiring Gábor ezzel kapcsolatban kiemelte, olyan adóváltozásokat tartanak szükségesnek, amellyel a keresők legalább 80 százaléka jól jár. Egyetértés volt abban is, hogy az adójóváírást vissza kell állítani.
Elmondta ugyanakkor, hogy felülvizsgálnák a kedvezményes társaságiadó-kulcs kiterjesztését, a sárgacsekkadó helyett viszont spekulációs adót vezetnének be. Emellett lényegesnek ítélte, hogy a nagy vagyonnal rendelkezőket jobban bevonják a közteherviselésbe, és azt is, hogy a környezetet szennyező vállalatok megfizessék az általuk okozott károkat.
Scheiring Gábor elmondta: új munkaerő-politikát tartanak kívánatosnak, ami magában foglalja a bérköltségek csökkentését a hátrányos helyzetű térségekben és az alacsonyan iskolázottaknál, valamint a közmunkarendszer átalakítását úgy, hogy a résztvevők értelmes - például szövetkezeti - munkát végezzenek.
Az Együtt 2014 és a PM képviselői egyetértettek a nettó minimálbér fokozatos emelésében a létminimumig, az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbításában is.
Nem alakult ki azonban konszenzus még arról, hogy mikorra érdemes teljesíteni az euróövezeti csatlakozás feltételeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06