Tagadták a terhükre rótt cselekményeket
Milliárdos győri adócsalás, négyen előzetesben
Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a Győri Városi Bíróság egy több mint egymilliárd forintos adócsalás miatt indult adóhatósági eljárás kapcsán.
2012.10.04 19:35MTIA Győri Törvényszék szóvivő bírája Máté Kinga elmondta: az egyik gyanúsított tudomásul vette az intézkedést, hárman fellebbezést jelentettek be az ellen, így esetükben az előzetes letartóztatásba helyezésről szóló döntés nem jogerős. Valamennyi gyanúsított tett vallomást, de tagadták a terhükre rótt cselekményeket.
A szóvivő jelezte: a bíróság megítélése szerint mind a négyük esetében fennáll az összebeszélés, az eljárás hátráltatása, a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye, kettejüknél pedig a bűnismétlésé is, mivel ők korábban hasonló cselekményeket követtek el. Egyikük, ezek miatt, próbaidejét tölti.
Az M1 Híradója kedd este számolt be arról, hogy milliárdos adócsalást leplezett le Győrben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hírműsorban elhangzott: a bűnszervezet a gyanú szerint tavaly és az idei év első felében ötmilliárd forint értékben adott el gabonát, a mintegy 1,3 milliárdnyi adót azonban nem fizették meg az értékesítés után. A közlés szerint a csoport a fordított áfa bevezetése miatt hagyott fel tevékenységével.
A Híradó információi szerint a nyomozók négy megyében és a fővárosban félszáz helyszínen egyszerre tartottak házkutatást; kedd hajnalban öt embert vettek őrizetbe, és javasolták előzetes letartóztatásba helyezésüket.
A gyanúsítottak között van a rendőrség és a határőrség egy-egy volt operatív felderítő tisztje is - hangzott el a hírműsorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06