Csak egy kis mutyi

Öt évet csalt össze magának a jánoshalmi számlagyáros

Pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt jogerősen öt és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a jánoshalmi férfit, aki nyolc-tíz százalékos "részesedés" fejében fiktív számlákat állított ki - néhány százezertől több millió forintos értékig - egyéni vállalkozóknak és cégeknek.

2011.10.25 15:46MTI

A korábban többször is büntetett, rokkantnyugdíjas, jelenleg 52 esztendős Tumó Sándor 2005 elejétől megrendelés alapján fiktív számlákat készített és juttatott el egyéni vállalkozóknak és gazdasági társaságok nevében fellépő személyeknek. A vádlott az ország több részén hirdette tevékenységét, például azzal a szöveggel, hogy "számlagondját vállalkozásának akár visszamenőlegesen is legálisan megoldjuk."

A megrendelők tudták, hogy tényleges gazdasági kapcsolatok és tevékenység nélkül nem bocsátható ki jogszerűen számla, az úgynevezett "számlavásárlás" törvénysértő, az így megszerzett számla legálisan nem használható fel.

A férfi a hirdetésekre jelentkezőkkel telefonon tisztázta, hogy milyen számlát igényelnek, valamint, hogy milyen tevékenységet folytatnak, majd az elérhető céges adatbázisokból kiválasztotta azokat a vállalkozásokat, amelyeket a fiktív bizonylatokon számlakibocsátóként tüntetett fel.

A megrendelők nem tudtak a vádlott kilétéről, személyesen nem találkoztak vele, a kapcsolatot interneten vagy a hirdetésekben megadott telefonszámon tartották, ez azonban nem volt a férfihoz köthető. A fiktív számlákat postán küldte el, de az is előfordult, hogy bedobta a megrendelő postaládájába. A vádlott a számlákért a bruttó érték 8-10 százalékát kérte.

A pénzt a megrendelők a férfi egy néhai barátjának nevére nyitott számlára utalták.

A valótlan bizonylatokat Tumó Sándor számítástechnikai eszközökkel, hamis bélyegzőkkel készítette. A fiktív számlákat a megrendelők a vállalkozásuk könyvelésébe beállították, és olyan is volt, aki vagyonosodási vizsgálata során használta fel a bizonylatokat.

A vádlott "ügyfelei" az ország különböző településeiről jelentkeztek a hirdetésekre, akadt közöttük olyan, aki többmilliós tételben rendelt számlákat, és olyan is, aki néhány százezer forintos számlaügyletben vett részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.