Temetőben vigadoztak a halottak üdvéért
Bizarr ünneplés: halottak fölött sütötték a flekkent
Némelyek számára kissé morbid, de van, akinek teljesen megszokott dolog, hogy óriási bulival tisztelegnek a halottak emléke előtt. De még így is meglepő, hogy a sírok fölött sütik a húst!
2011.05.02 14:29ma.huAhány kultúra, annyi szokás - mondhatnánk, és erre ismét egy igen szemléletes példát tudunk felhozni. Abban még semmi extra nincs, hogy a romák ugyanúgy tisztelegni szoktak a halottak emléke előtt, ahogy bármely más népcsoport.
A keresztény hagyományokhoz szokott magyaroknak persze már az is kissé különösen hathat, hogy mindezt mulatozva teszik, hisz errefelé inkább a sírás, a csendes megemlékezés, a visszafogottság jellemző. De hallottunk már épp eleget arról, hogy bizonyos vallásokban és közösségekben inkább megünneplik, hogy a halott elhagyhatta a sanyarú földi létet és valami jobb helyre került, így ezen nem lepődünk meg.
Azon a kissé bizarrnak ható szokáson már annál inkább, amit tegnap a romániai romák rendeztek.
Fotó: manna.ro
A nép hagyománya szerint ilyentájt szokták tiszteletüket tenni a halottak előtt, amit mulatozással fejelnek meg és persze óriási eszem-iszommal. Nem is lenne ezzel semmi baj, csakhogy mindezt a temetőben, halottaik fölött tették, szó szerint a sírok fölött sütötték a flekkent, tették mindezt úgy, hogy álláspontjuk szerint ilyenkor körülveszik őket a jó szellemek - adta hírül a manna.ro.
"Ez a hagyomány nálunk, lakomát csapunk a halottak tiszteletére. Húst sütünk, szendvicset készítünk, paradicsomot eszünk, bort, whiskyt vagy vodkát iszunk. A románokat is megkínáljuk" - mondta Didi Stănescu cigányvajda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


