Régóta gyanították a kannibalizmust
Morbid kannibálok: Pörköltet főztek a halott lábából
Először csak sírrablásnak tűnt, de hamarosan kiderült, több áll a háttérben: egy pakisztáni testvérpár bizarr okból csonkított meg egy előző nap eltemetett holttestet.
2011.04.06 13:39ma.hu / manna.roBorzalmas bűn miatt tartóztattak le két pakisztáni testvért: a bizonyítékok után ők maguk is bevallották, hogy nemcsak meggyaláztak egy holtat, de meg is ették a lábát.
Az esetet a mindössze egy nappal korábban eltemetett fiatal nő rokonai fedezték fel, akik a sírhoz visszatérve döbbenten látták, hogy máris feldúlták szerettük végső nyughelyét. Jelentették a rendőrségen a bűncselekményt, amelynek felgöngyölítése során még a nyomozókat is meglepte a szörnyű brutalitás.
A 40 éves Muhammad Arif és 37 éves öccse, Farman Ali a frissen elhantolt testet kiásták, majd levágták a lábait és egy részét megfőzték pörköltnek.
A két férfi szomszédai már korábban is gyanították a kannibalizmust, de egészen mostanáig nem volt rá bizonyíték. A házkutatás során a hatóságok megtalálták a nő lábának többi darabját, amely addigra már gondosan fel volt darabolva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


