Buliba indult, kínzókhoz került
Pokoli kínzás: 20 órán át verték és erőszakolták a tinilányt
Tíz férfi - köztük három fiatalkorú - bántalmazta és erőszakolta folyamatosan a gyanútlan 14 éves diáklányt, aki végül 20 óra elteltével, alig néhány ruhadarabban menekült meg.
2011.03.10 18:29manna.roHárom kiskorút és hét felnőttet fogott el a rendőrség és az előzetes letartóztatásukat fontolgatják, akik egy 14 éves fiatal lány ellen követtek el brutális bűncselekményt.
A román Crimetime internetes portál közlése szerint a Galac megyei tinédzserlány egy 17 éves barátnője rábeszélésére szállt be néhány fiatal mellé egy autóba, mert azt mondták neki, bulizni mennek.
A szomszéd faluba érkezve azonban a buli nem a lányra, hanem tíz férfira várt: megverték, megalázták és többször megerőszakolták a kislányt.
20 órányi kínzás után sikerült végül elmenekülnie a tíz, 16-50 év közötti személy fogságából, hiányos öltözetben gyalogolt több kilométeren át a mínusz négy fokban, mire sikerült a biztonságot jelentő otthonába érkeznie.
Kapcsolódó írások:
- Erőszakolt, hogy visszamehessen a börtönbe
- Kegyetlen: Nagymamáját megölte, anyját és kishúgát megerőszakolta
- Brutális: Megerőszakolták, aztán áramot vezettek a lányok fenekébe
- Megerőszakolta a rábízott egyévest a bébiszitter
- Ha nem tetszik a guminő, ne erőszakolja meg!
- Megerőszakolta lányát, hogy felvilágosítsa a szexről
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


