Négy fő, öt fő, meg még egy...
ValóVilág: Elfogyott a türelem, mindenki ordít mindenkivel
A korábbi klikkesedés után már nyíltan is két táborra szakadtak a villalakók, a hat fős galeri nekiment a másik négynek, de aztán Jerzy úgy döntött, inkább független maradna. Sikerülhet?
2011.01.25 16:29ma.huKét táborra szakadtak a villalakók, László és Béci vezetésével megalakult egy hatfős társaság, amely nyíltan szembement a másik négy versenyzővel, végül kisebbfajta háború alakult ki, amelynek során mindenki ordított mindenkivel, egymás fejéhez vagdosták mindazt, ami az elmúlt hetekben feszült bennük.
A két csapat ellentétét csak fokozza, hogy mindannyiuknak van kiért aggódni a legközelebbi párbajon: László, Béci, Anikó, Gigi és Jerzy Zsófinak szurkol, míg Olivér, Éva és Szandika Alekoszt várja vissza.

Csakhogy már az első este felborulni látszott a nagy egység, először Jerzy jelentette ki, hogy ő szeretne kimaradni ebből a háborúból, inkább kiszáll a „klikkből”.
Másnap reggel maga Zsófi fordult el pártolóitól, a kialakult feszültségre hivatkozva, de a másik csapat sem járt jobban, Szandikát annyira kikészítette a több hete tartó folyamatos feszültség, hogy végül nyugtatókkal kellett telenyomni őt és 15 órát aludt egyhuzamban.
Egyelőre az sem biztos, hogy maradni akar-e a villában, a műsor készítői elmondták, dönthet a távozásról, akárcsak korábban Gina, aki a pár nappal korábban kiszavazott férje nélkül már nem akarta vállalni a játékot.
Jelenleg tehát igen érdekes helyzet állt elő a nagy rivalizálásban: van egy hatfős csapat, amelyik valójában csak öt főből, meg egy függetlenből áll, feltéve, ha Zsófit csapattagnak tekintjük, pontosabban ha ő maga csapattagnak tekinti magát, és van egy velük szemben álló négy fős társaság, amelyik viszont jelenleg csak három fős, a negyedik meg van is, meg nem is...
Megint vetkőzhetne a ValóVilág sztárja
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06